Nagymamák a pácban

1.0Nő - mindenféleképpenhttps://nomindenfelekeppen.cafeblog.huCsillahttps://nomindenfelekeppen.cafeblog.hu/author/himercsillagmail-com/Nagymamák a pácbanNagymama - ha kimondod ezt a szót, mi jelenik meg lelki szemeid előtt? Lehet, hogy konkrétan a szeretett nagymamád, de az is lehet, hogy az ideális nagyi, aki ősz, kontyos hajával, mosolyogva kötöget a hintaszékben az unokáknak sapkát, sálat, miközben a konyha felől a frissen sülő almás pite illata száll. A nagymama azonban, akár konkrétan a saját nagyink jut eszünkbe, akár az elképzelt "tipikus" nagymama, mindig egy ideál. De mi van a saját anyánkkal, aki a gyermekeink nagyija? Hát, ők bizony a szemünkben sokszpr vannak pácban...  <h1> </h1> <h1>Az Y-generációs anyák anyja - a ma nagymamái</h1> Az Y-generáció is szülő lett. Gyerekei vannak. És mi van a nagymamákkal? Meg vagyunk velük áldva. Vagy átkozva??? Már többször is olvastam itt-ott, legutóbb egy női kibeszélő FB-csoportban, hogy miért van az, hogy a gyermekeink nagyanyja abszolút nem viselkedik nagymamaként. Nem hogy lövése sincs róla, hogy a nyolc éves gyerekünk már nem lelkesedik a mondókás könyvért, de hogy még nem is látogatja, na az már felháborító! Pedig a gyerek születésnapjára igazán eljöhetne. Ha innen nézem a dolgot, akkor ez tényleg jogos kifogás. Mit kifogás, felháborodás! Ha azonban a nagymama mesél a dologról, kiderülhet, hogy a mondókás könyvvel mellényúlt a polcon, nem azt vette meg, amit akart, vagy éppen a címe megtévesztette, és azt hitte, az már tényleg való a nyolcévesnek is, az meg, hogy nem lesz ott a gyerek szülinapján azért van, mert még ő is az ötvenes éveit tapossa, aktív, ráadásul többműszakban dolgozik, és nem engedte el a főnöke... Előfordulhat persze olyan nagymama is, aki simán megmondja, hogy nehogy már ő menjen az unokája helyébe, ő a fiatalabb, utazzon ő. (Ez egy másik kategória.) De hogyan lehet ezeket a konfliktusokat elsimítani? Ráadásul úgy, hogy az egész közepén ott a gyerek, és jó lenne, ha ő sem látná ennek a vitának kárát. [caption id="attachment_502" align="aligncenter" width="638"]<img class=" wp-image-502" src="https://nomindenfelekeppen.cafeblog.hu/files/2017/01/generations_nagyi-300x142.jpg" alt="Nagymamák a pácban - miért nem akar egy nagyi nagyi lenni?" width="638" height="302" /> Fotó: pixabay.com[/caption] <h2> </h2> <h2>"Ó-ó-ó nagymami, Te drága nagymami..."</h2> emlékszel még erre a régi dalocskára? És a folytatására? "...aki csak jót és szépet ád!" Az a baj ugyanis, hogy szinte mindenki fejében ez a nagymama-kép él: önfeláldozó, legnagyobb örömei az életben az unokák, süt-főz-köt-horgol-mesél, a gyerekeket elkényezteti - tehát az unokák imádnak is vele lenni - és mindent bölcs mosollyal visel, sőt az élettapasztalatával finoman, de határozottan osztja bölcs tanácsait. (kivéve azokat, akiket tényleg valami nagy trauma ért a nagymama részéről gyerekkorában, de ez azért nagyon ritka). Még akkor is ez a nagymama-kép zsong a fejünkben, ha a saját nagyinkra gondolunk. Még akkor is, ha nem is volt ősz és kontyos, meg nem is kötögetett. Miért? Mert a nagymamáről bennünk élő képet még gyerekként alakítjuk ki magunkban a gyereként szerzett élményeink alapján. Gyanítom, a szüleinknek egészen más képük volt a nagyszüleinkről már a mi gyerekkorunkban is - mert ők szülőként ismerték őket egész életükben. Lehet, hogy a mi nagyink sem tudott ott lenni azon a szülinapunkon, amire külön kértük, hogy jöjjön el, és már hetekkel előtte személyre szóló meghívót gyártottunk le neki ehhez. Mégsem erre emlékszünk. Hanem arra, hogy amikor végre megérkezett, akkor a mi kedvenc csokitortánkkal a kezében nyitotta ki az ajtót, és a régen várt baba/focilabda/akármi volt becsomagolva a táskájában. (Lehet, hogy azért nem tudott akkor eljönni a szülinapra, mert aznap is azért dolgozott, hogy ezt meg tudja venni nekünk.) És lehet, hogy a szüleinknek akkor is azon zsongott az agya, hogy miért nem akkor jött, amikor "itt volt az ideje", és "tessék, nézd meg, már megint azonnal lekenyerezte a gyereket, rögtön meg is bocsátotta neki!"... Szóval nem is biztos, hogy a nagyi rossz nagymama, egyszerűen csak a gyerekkorunkban kialakított ideális képnek nem felel meg - mert mi nem a nagymamát, hanem a szülőt látjuk benne még mindig. Márpedig egy szülő nem nagyszülő, az anya az nem nagymama. Attól a gyerek még nyugodt szívvel látja benne a nagymamát, akinek ő ugyanolyan könnyen megbocsát, ahogy "elkényeztetés" címén a nagyi is a gyereknek. <h2> </h2> <h2>OK, de amikor a nagymama az unokája felé sem néz?</h2> Hát, az egy nagy probléma. De ennek is ezer oka lehet - legfeljebb szülőként mi nem nagyon vagyunk hajlandóak akceptálni ezeket az okokat. Lehet, hogy pl. a nagyi még csak az ötvenes évei elején jár (vagy még ott sem), és nagyon is aktív. Dolgozik, van munkája. Nem biztos, hogy akkor tud elszabadulni vigyázni a gyerekeinkre, amikor a mi időbeosztásuknak a legjobban megfelelne. De ha úgy dolgozik, hogy éppen vigyázni is tudna a gyerekre, akkor is lehet, hogy van más programja, pl. elmegy egy tálca sütivel traccsolni a szomszédasszonyhoz, mert erre már legalább két hete készülnek. Vagy akkorra van színházjegye. A lényeg: a nagymama is önálló ember - saját élettel. Még akkor is, ha már esetleg özvegy, vagy elvált és egyedül él. Attól még nem halott, és nem a lakásába van eltemetve. A nagyi nem attól nagyi, hogy bármikor leakasztható a szögről. Akkor meg miért várjuk el tőle, hogy bármikor mozgosítható legyen, amikor mi akarjuk élni a saját életünket, és elmenni, pl. a konditerembe, vagy moziba? <blockquote> Egy jó nagyi attól jó nagyi, hogy milyen a kapcsolata az unokáival - és nem velünk, a szülőkkel. </blockquote> Lehet, hogy Te úgy érzed, hogy a nagymama a gyereked felé sem néz. A gyerek meg viszont azt érzi, hogy a nagyit ritkán láthatja, éppen ezért neki ünnep, amikor jön. És nem érti, hogy ehhez az ünnephez miért kapja zenei aláfestésnek a Te zsémbelésedet az ő imádott nagyijára. Az persze egészen más eset, amikor a nagyi tényleg távoltartja magát az unokáitól. Szomorú, de sajnos előfordul. Ez általában akkor sem azért van, mert nem szeret Téged és az ő unokáját. Inkább csak azért, mert mások a prioritásai. A saját életében megélt élmények fontosabbak neki, mint az unokáival megélhetők. Ettől még szeretheti az unokákat. Lehet, hogy a nagyi csak introvertált alkat. Vagy nem készült fel a nagymama szerepre, és nem tud magával mit kezdeni a kialakult szituációban. <h2> </h2> <h2>Mi van, ha a nagymama nem érzi magát nagymamának?</h2> Mi történjen, ha a nagymama nem tudja megélni a saját nagymama szerepét? Mi van, ha ő ehhez még túl fiatalnak tartja magát, és ezért tartja távol magát "öregségének jelétől", az unokáitól? Nem, nem hiszem, hogy veszekedni kéne vele. Tudom, ő egy felnőtt nő, akinek kell, hogy legyen magához való esze. Csakhogy ebben az esetben messze nem a nagyi értelmi képességeinek hirtelen romlásáról van szó... A nagymama ugyanis ilyenkor általában pontosan tudja, hogy mi lenne a dolga. Ésszel tudja. Sőt valószínűleg az unokáit is szereti. Szívvel. Ilyenkor általában pszichésen nem tudja elfogadni az új szerepét a családban. Mert neki az unokához nemcsak a családi szeretet, hanem sajnos valami más, negatív érzelem is társul. Ami ellen tudatosan küzd is nagy eséllyel, mégsem megy a dolog. Tessék végiggondolni a dolgot! Ha az természetes dolog, hogy manapság már kitolódik az önállósodás, az elköteleződés, a munkavállalás kezdete, a gyermekvállalás, akkor miért éppen a nagymama-korosztálytól várjuk el, hogy náluk ne tolódjon ki a nagyszülői szerepvállalás ideje? Különösen akkor, ha ugyan Te kitoltad a gyermekvállalást, de ő nagyon nem, vagyis még mindig meglehetősen fiatal, esetleg még a negyvenes éveit tapossa? Hiszen a saját gyermeked vállalásáról Te döntöttél - ezzel arról is Te döntöttél, hogy ő mikor legyen nagymama. Ebből kiindulva már néhány dolgot meg is tehetsz annak érdekében, hogy mire megérkezik a baba, addigra ne csak Te érezd készen Magad a szülői szerepre (utólag majd valószínűleg Te is azt mondod, hogy teljesen úgysem lehet felkészülni a szülői létre - miért, a nagyszülőire fel lehet???), hanem lehetőleg a nagyi is. Vagyis mindamellett, hogy megkérdezed anyukádat/anyósodat arról, hogy milyen volt neki babát várni, szülővé válni, arról is beszélj vele, hogy milyen nagymama szeretne lenni, ő hogyan képzeli el, milyen kapcsolata lesz majd az unokáival. Így már sokkal hamarabb <ol> <li>elkezdheti ő is beleélni magát a nagymama szerepbe</li> <li>Te is tudod, mikor, milyen formában számíthatsz majd rá, mint nagyira</li> <li>közösen elkezdhetitek összecsiszolni az életeteket, de legalábbis az időbeosztásotokat (amennyire lehet), hogy mindenki örömmel is meg tudja majd élni a saját szerepét a gyerekkel.</li> </ol> A lényeg: a nagymama nem csak úgy lesz egyik napról a másikra. Ahogyan szülő sem. Segítsetek egymásnak - elsősorban érzelmileg. Csók & csoki! :) Csilla :) Fotó: <a href="https://pixabay.com/hu/generációk-kezek-lánya-unokája-462134" target="_blank">pixabay.com/hammahpirnie</a>richhttps://nomindenfelekeppen.cafeblog.hu/files/2017/01/generations_nagyi-150x150.jpg150150