Elvárások hálójában – neked mi mindennek kellene megfelelned?

Csilla a múlt héten azt kérdezte a Facebookon: titeket milyen egymásnak ellentmondó elvárások béklyóznak le? Mi mindennek kellene megfelelnetek, hogy mindenki elégedett legyen veletek?

Akkor most rögtön van is egy rossz hírem. Olyan nem volt, nincs, és nem lesz, hogy mindenki elégedett azzal, amit csinálsz. Kifogást mindig lehet találni, és mindig lesz is olyan, aki boldogan megtalálja, és szóvá teszi, a szabad vélemény-nyilvánítás jogára hivatkozva. Ismeritek a molnár, a fia, meg a szamár meséjét? Ha nem, akkor érdemes elolvasni, mert valahogy így működik az elvárások terén a való világ is.

Nő vagy? Akkor elvárások, szorozva kettővel

A mesében férfiak szerepeltek, és így igaz, naivitás lenne azt hinni, hogy az egymásnak ellentmondó elvárások csak a nőket sújtják. De az is tény, hogy a lányok már kiskoruktól fogva duplán a megfelelésre vannak dresszírozva. Egy fiútól egy bizonyos korban még elmegy, ha lázad az elvárások ellen. Az pedig kifejezetten jó pont, ha markáns és erőteljes véleménye van a dolgokról. De egy lánytól? Ugyan már: egy lány legyen csendes, rendes, szorgalmas, házias, visszafogott feleség-anyag.
Tegye fel a kezét, akit nem értek utol iskolás korában azok az elvárások, miszerint tessék szorgalmasan tanulni, hozni tömött sorban az ötösöket, pasizás helyett is inkább otthon segíteni, meg nehogy aztán a nagy szerelem az iskola rovására menjen.

Megvan? És az is, hogy ezek az elvárások az érettsége (szerencsésebbeknél a diploma) után egy nap alatt fordulnak át a „mikor mész már férjhez” lózungokba? Vagyis az addig jó tanuló, amibiciózus lány azonnal fordítsa el a kapcsolót. Tegye be a fiókba a diplomáját, és hajtson azonnal egy házassággá konvertálható párkapcsolatra, és minél több gyerekre, a női princípium nevében, akár van ehhez kedve, akár nincs. Karriert majd épít a férje, mert neki meg az a dolga az elvárások szerint. Tessék neki is megfelelni, hazahúzni a mamutot az erdőből a Zasszony konyhájába.

Tessék sikeresnek is lenni, meg szépnek is lenni, meg tudatosnak is lenni, meg háziasszonynak is lenni, meg mindennek lenni, mindezt napi 24 órában

Háztartási jellegű elvárások

A női vállalkozás még kacifántosabb kérdés. Mert a nőnek azért illik valamivel hozzájárulni a családi kasszához. Mindezt persze úgy, hogy közben ragyog a lakás, minden óvodai, iskolai programon jelen vagyunk, gőzölög a meleg vacsi az asztalon, és azonnal ugrunk, ha bármi van. És persze legyen azért egy fix munkahelyünk, mert az úgy illik, meg úgy biztonságos. Ez a vállalkozósdi egyrészt bizonytalan, másrészt túl szabad, tehát nem támogatandó. Meg különben is, az a vállalkozó, aki este kilenckor még leül egy kicsit üzletelni, könnyen megkapja a „te állandóan csak dolgozol” megjegyzést. Hiszen a munka az, amit a családtól élesen elkülönítve, messze, egy „munkahely” nevű misztikus helyen, mindenki szemétől eltakarva végzünk. Az összes fennmaradó időben pedig minden hagyományos elvárásnak megfelelő szuperfeleségként és szuperanyuként üzemelünk. Túlórázni nyilván tilos – ja, nem, inkább kötelező, legalábbis a főnökünk elvárásai szerint.

Ezerféle elvárás – vajon kötelező megfelelni?

És ha már mindenáron ez a vállalkozósdi megy, aki „csak otthon van”, az gondoskodjon a lakásról, a családról is. Hiszen úgyis ott van, mi az az öt perc amit a teregetés igényel? (Meg az a tizenöt perc, amit a mosogatás, meg a fél óra, amit a főzés, meg az egy óra, amit a takarítás… ööö, számoljunk csak?)

Egy nő legyen csak nőies!

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy egy nő legyen mindig ápolt, fitt (nyilván a fittség is csak öt perc, meg amúgy is a szél fújja össze), divatos, fiatal. Legyen művelt, de azért ne akarjon túl művelt, okos, erős és önálló lenni, mert akkor nem fog tetszeni, és jaj.

Na, nem folytatom, szerintem ez az, amivel mindenki találkozott már életében. És az elvárások kialakította megfelelési kényszerrel is. Azzal, amikor csak kapkodjuk a fejünket, és bármit csinálunk, úgy érezzük, hogy nem vagyunk elég jók. Mindezt azért, mert nem tudunk egyidejűleg három másik, ezzel ellentétes elvárásnak is megfelelni. Mint ahogy paleónak és vegánnak is egyszerre kellene lennünk, mert ha nem, akkor menthetetlenül tönkretesszük az egészségünket, és még a bolygóért sem érzünk elég felelősséget.

Biztos, hogy mindenki elvárása számít?

És mi van, amikor elegünk lesz? A legtöbbször az, hogy elkezdjük szidni a médiát, mert elérhetetlen ideálokat állít a fiatal lányok elé. Meg nagyon bátran posztoljuk a premier plán narancsbőrünket, meg a gázul összeállított szettünket, mert mi aztán nem adunk az elvárások tömegére. Általában jön is rá pár száz lájk, ez most népszerű vonal.

Nem a narancsbőrszelfi a megoldás

Pedig nem ez lenne a megoldás, ez legfeljebb csak a rövid táv. Hosszú távon én az edukációban hiszek. Egyrészt a saját magunk edukálásában. Nem könnyű persze az elvárások és a megfelelés évtizedei után egyszer csak azt mondani: ez vagyok én, van, amiben jó vagyok, van, amiben nem, és erre akarok menni, mert nekem (nekem!) ez a jó. Majd pedig következetesen tenni az elvárásokra, jöjjenek akár a médiából, akár a szomszéd nénitől.

Már fiatalon a lehetetlen elvárások ellen kellene nevelnünk őket

Másrészt pedig a mai fiatalok – nem csak a lányok – edukálásában, ugyanerről. Hogy nem az a fontos, hogy mindig megfeleljen, és még a szalag is pöpecül álljon a hajában, mert jaj, tetszeni kell, hanem az a fontos, hogy megtalálja a saját útját, és jól érezze magát ebben. Nézze meg nyugodtan a magazint, majd legyen bátorsága a saját életét élni. Nem az a fontos, hogy mások elismerjék, hogy márpedig a narancsbőr az szép, hanem az a fontos, hogy pont annyit tegyen ellene, amennyi neki jól esik, a strandon meg azzal foglalkozzon, hogy jó a víz. Hogy ha fiú, és ki meri fejezni az érzelmeit, az nagyobb előny,  mint gondolná. Hogy a mások véleménye az pont nem érdekes. Hogy egy percig se fogja vissza magát azért, mert „mit fognak szólni”. Hogy van, amit egyszerűen meg kell tanulni letojni.

Ijesztő? Az. Konfliktusos? Lehet. De ha a mesében a molnár le tudta vonni a következtetést, akkor talán nekünk is menni fog. Különösen, ha legalább mi, nők nem terheljük egymást további felesleges elvárásokkal.

Csók & csoki: Judit