Miért nem érti a nő a férfit, és miért nem érti a férfi a nőt? Nagyjából millió éves a kérdés, Karinthy is foglalkozott vele három mondat erejéig (“Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit.”), de nagyon megragadta a lényeget. Valószínűleg a kédésre sosem kapunk majd egzakt választ – gyanítom, ezért is foglalkoznak ennek megválaszolásával inkábba  filozófusok, és nem a pszichológusok. Egy biztos: vágyunk egymásra, hiszen hogyan is lenne elképzelhető az élet társ nélkül – mégsem értjük meg egymást. Nemhogy félszavakból, de komplett mondatokból sem. De miéééééért?

Miért nem érti a férfi a nőt?

Őszintén szólva lövésem sincs róla. Pedig vizsgáltam már a kérdést jobbról is és balról is, fentről és lentről, átlósan és párhuzamosan is. Olvastam, tanultam, kérdeztem nálam sokkal okosabbakat. És mégsem.

Erre akkor kellett pofáraesésszerűen rádöbbennem, amikor a három héttel ezelőtti cikkemre egészen elképesztő hozzászólások érkeztek férfiak részéről mind a blogon, mind a Facebookon. Többen úgy értelmezték, amit írtam, hogy miért ne lenne magától értetődő, hogy egy nő önállóan képes lehet és legyen gondolkodni? Ha nem ilyen lenne, ők bizony szóba sem állnának vele.

Mindez nagy örömmel töltött el, hogy léteznek ilyen férfiak is. Az egy másik kérdés, hogy ebbena mondatomban volt nem kevés személyes tapasztalat is. Dolgoztam kifejezetten nőgyűlölő főnök irányítása alatt is, akinek az volt a gyakran emlegetett mondata, hogy a nőt csak két dolog különbözteti meg a tyúktól: nincs szárnya, és nem minősül állatkínzásnak, ha egy pasi megdugja. Volt olyan pasi, akinek azért mondott fel, mert az szabadságot mert kérni a nászútja okán, mire a főnök közölte vele, hogy döntse el a vőlegény, mi a fontosabb: a munkája, vagy az, hogy a nevére írasson egy lyukat. Mit mondjak, nőként egy élmény volt vele dolgozni: kétszer annyit kellett teljesítenem, mint egy pasinak, és még akkor is le voltam szúrva. (Emlékszem, három hónapon keresztül csak azért jártam hozzá felvételi elbeszélgetésre, hogy meggyőződjön róla, tudok németül – érdekes módon a férfikollégáknak akkor sem kellett ezt a tortúrát végigcsinálniuk, ha szükség volt a munkában a némettudásukra.)

Aztán ott volt a szép nagy multinál az egyik főnököm, akinek rendszeresen az volt a szokása, hogy lenyúlja a munkámat, és a saját neve alatt adta el felfelé az ő főnökeinek. Ezt a női kollégákkal rendszeresen megcsinálta. Ahogyan azt is, hogy a meetingeken a mi hozzászólásainkat figyelmen kívül hagyta (látszólag), majd a sajátjaként vezette fel ugyanazon a meetingen – 5 perccel később.

Szóval nagyon örülök, hogy sok férfit felháborít már a gondolat is, hogy egy nő nehogy már ne legyen önálló és gondolkodni képes lény. Ilyenkor nagyon szeretném összeereszteni ezeket a férfiakat azokkal a férfitársaikkal, akik viszont még mindig nem így vélekednek – és miattuk szereznek a nők tömegei hozzám hasonló tapasztalatokat. (Akár a szüleiktől is.)

Miért nem érti a nő a férfit, és miért nem érti a férfi a nőt? Filozófusoknak való örök rejtély. Mi most nem is megfejtést, hanem megoldást keresünk.

Miért nem érti a férfit a nő?

Na, ez már egy kicsit bensőségesebb téma számomra, mert ezt nőként kicsit jobban át tudom élni én is. És az a helyzet, hogy igyekszem, de nekem sem megy mindig.

Ahol nagyon fontos, ott azért megy. Ehhez azonban idő kell és tapasztalat.

Ilyen, amikor a férjem, a fiam, az apám számomra cikkcakkos gondolkodását próbálom követni. Mert van cikkcakk – szóval ha a pasik szerint van (pejoratív értelmeben emlegetett) “női logika”, akkor innen nézve látezik a számomra éppen olyan problémás “férfi logika” is. Ennek ellenére azonban a dolog működik.

A szép az, hogy oda-vissza. Legalábbis nálunk.

Tökmindegy, ki milyen logikával gondolkodik, és az mennyire érthető a másik nem számára. Ha mindkét félben van némi türelem, tolerancia, belátás és hajlandóság arra, hogy a dolgok működőképesek maradjanak, akkor előbb-utóbb megértik egymást. (De legalábbis elfogadják.)

Én már tudom (évek gyakorlata), hogy ha a férj hazaér este, és már látom a fején, hogy gáz napja volt, akkor jobb békén hagyni egy óráig. Utána már meg tudom kérdezni, hogy mi a gond. (Ha lehet, elmondja. Ha nem, akkor tudom, hogy nem érdemes feszegetni.)

Tudom, hogy nem érdemes több napra előre terveznem, mert a férj spontánabb alkat ennél. Tehát jobb, ha én szólok előre, hogy nekem mikor van dolgom, és ő veszi ezt figyelembe, mint ha én próbálnám a saját beosztásomat passzítani az ő spontán és hirtelen alakuló programjához.

Sosem hittem volna, hogy minden híres-neves pszichológussal ellentétben én fogom azt mondani a családom férfi tagjainak, hogy fogalmazzatok már egyértelműen, hogy én is értsem, mert nem vagyok gondolatolvasó. (Állítólag ezt a nők szokták csinálni a férfiakkal… Hm. Homokszem a gépezetben.)

A férfi és a nő kölcsönös megértése – nem lehetetlen küldetés

Szóval az én tapasztalatom és tanulságom: akár családban, akár munkahelyi környezetben annyi kell, hogy odafigyeljünk egymásra.

Melós? Az. Türelem kell hozzá? Igen. Hogy ez nem az erősségünk? Lehet. Akarsz normális kapcsolatokat, és nem akarod, hogy mindenhonnan az dőljön az arcodba a médiából, hogy a nők így meg úgy vannak hátrányban? (Mellesleg bizonyos esetekben meg a férfiak, csak annak valahogy nincs ekkora sajtóértéke.) Akkor kezdd el a saját életedben kicsiben megváltoztatni a dolgokat.

Hidd el, ki fogsz emelkedni vele. (Akár még főnök is lehetsz így, mert el fognak fogadni a kollégáid vezetőnek.)

Csók & csoki! 

🙂 Csilla 🙂