Mostanság gyakran találkozom coaching közben a feminizmussal. Nem, nem a harcos változatával, hanem a megfáradttal. A kényszeredett feminizmussal. Amikor az ügyfeleim (jellemzően vállalkozónők), arról panaszkodnak, hogy mennyire elegük van abból, hogy a nap 24 órájában férfiként kell viselkedniük. Mikor megkérdezem, miért csinálják egyáltalán, akkor rendszerint az a válasz, hogy “hát valakinek ezt is kell – és a párom nem nagyon fogékony erre a dologra”. Tényleg így lenne ez? 

Férfi és nő – alapvetően félreértelmezett szerepek

Szokás manapság mondani, hogy felborultak a nemi szerepek. Egyre több nő viselkedése mutat olyan jegyeket, amelyek korábban kifejezetten maszkulinnak számítottak: önálló életvitel, ügyek önálló intézése – esetleg nem is kéri ki más véleményét a nő, tehát még a döntéshozás is önálló -, önálló munkavégzés – ez pedig egészen odáig “fajulhat”, hogy a nőnek önálló és saját vállalkozása van.

A nők közül sokan lassan mindent megoldanak, amihez korábban a férfiak segítsége kellett: kifesti a lakást, megszereli az apróbb dolgokat otthon, de legalábbis szerelőt hív (vagy rendel egy férfikezet egy órára), sőt még befektetésekről és biztosításokról is képes egyre magabiztosabban dönteni. Ezer olyan dolgot művelnek, ami korábban “férfimunka” volt – mellette meg csinálják a “női munkát” is. Próbálnak szuperanyuk lenni, akik mindent megoldanak, és mindent elbírnak.

És ezzel kihúzzák a férfiak lába alól a szőnyeget.

Mert akkor mi marad a férfinak?

A pénzkereset. A munka. Bele is temetkeznek sokan rendesen. Aztán apuból annyi marad a családnak, amennyi estére végletesen kifacsarva, illetve szabadságra önmaga árnyékaként marad.

Ez így nagyon szép, kerek levezetésnek tűnik, ahol úgy néz ki, a nő az, aki mindent akar, és ezzel a férfit is belehajszolja a mókuskerékbe. (Írjuk fel ezt is a listára, plusz egy pont, amiért a nőnek állandó lelkiismeretfurdalása lehet.)

Csakhogy – bár ebben van némi igazság – én úgy érzem a nőkkel folytatott beszélgetés alapján, hogy mindkét nem alaposan leegyszerűsíti a helyzetet. És csak a maga perspektívájából látja – nem csoda, hogy mindenki csak a saját problémájára fókuszál.

Vagy csak kuszál. Úgyhogy próbáljunk meg kibogozni a gordiuszi csomót!

A nő és a férfi örök harca – vagy örök szövetsége? Úgysem bírjuk ki egymás nélkül, akkor már nem jobb, ha kitaláljuk, hogyan élhetünk jól egymással?

Mit akar a nő? 

Röviden: elismerést.

Kicsit hosszabban: a férfitól, élete párjától szeretné mindezt. Még akkor is, ha az elismerés tárgya “csak” a házimunka – amit a legtöbb férfi annyira magától értetődőnek vesz, hogy “az nem is munka”.

A coach (köz)beszól:

 

Mielőtt legyintenél, mi ez a hülyeség: ez szó szerinti idézet, több férfi szájából is hallottam. (Vannak ám férfi ügyfeleim is.)

 

Mikor rákérdezek, hogy ezk szerint a férfiak szerint miért nem munka a portörlés, a porszívózás, a felmosás, a mosogatás, a mosás, a vasalás, a gyerekek ellátása, tanulni velük, mesét olvasni nekik akkor is, amikor Neked már majd leragd a szemed, főzés, a különböző időpontok, pl. szülinapok, évfordulók, edzések, különórák stb. fejben tartása, és menedzselése, akkor két választ szoktam kapni: 

 

• “ott van rá a gép, nem is neki kell csinálni, a gép dolgozik”
• “anyám is megcsinálta, mégsem panaszkodott soha, hogy ez munka lenne”

 

Ilyenkor én is visszakérdezek: 

 

• ha le akarod festeni a kerítést, és ott van a festékszórógéped, akkor Te fested le a kerítést, vagy a gép? Ha fel akarod szerelni a polcot a falra, és ott van a fúrógéped, a csavarzó, és készen megvannak a polcelemek, nem Neked kell leszabni őket, akkor Te szereled fel a polcot, vagy a fúrógép és a csavarzó, meg az a másik ember, aki korábban leszabta a polcelemeket?
• ha megkérdezed volna anyukádat, hogy ő ezt munkának érzi-e, szerinted mit válaszolna – különösen egy végigdolgozott munkanap után? Láttad rajta valaha is, hogy ebben elfárad, vagy észre sem vetted? 

 

Általában kellemetlen fészkelődés a reakció és hümmögés a válasz. 

Miért akarja annyira a férfi “munkáját” a nő? 

Nem fogod elhinni: ugyanezért. Az elismerésért.

Mert ha nem kapja meg azért, hogy ő hátországot biztosít a férfinak a mindennapokhoz (ezen értsd a fizikai hátországot, tehát hogy mindig van meleg kaja, tiszta ruha, vetett ágy és tiszta szoba, és értsd az érzelmi hátországot is – kezdve onnan, hogy a gyerekek “rendben vannak” [jelentsen ez bármit is], egészen odáig, hogy a férfi, ha fáradtan hazaesik, a hűtőben várja a behűtött esti söre, mert a nő nem felejtette el, mert szereti), akkor megpróbálja máshol ezt kivívni.

Például úgy, hogy megmutatja, ér ő is annyit, mint a férfiak – és elkezd egy csomó olyan dolgot művelni, amiért a férfiak elismerést kapnak – és elismerést várnak el.

A legtöbb férfi ott veszíti el a fonalat, hogy a nő nem kötelességtudatból teszi a hűtőbe az esti sörét, nem azért, mert a férfinak “ez jár”. Hanem szeretetből. Figyelmességből. Ahogyan az egész második műszakot (értsd háztartás) és harmadik műszakot (értsd gyerekek és kutya/cica/papagáj/egyéb opciók) is azért tolja le otthon, mert szeretetből csinálja.

Ha ezt a férfi nem ismeri le, akkor a nő iránta és családja iránt érzett szeretetét kérdőjelezi meg, sajnálja le, veszi semmibe.

Mit akar akkor a nő? 

Röviden: újra nőnek lenni. A férfi mellett. Nem feltétlenül abban a hagyományos, macho értelemben, de mindenképpen nő akar lenni.

Hosszabban: szeretne egy olyan férfit maga mellett, aki

• elismeri azt is munkának, amit eddig vagy nem vett észre, vagy természetesnek vett
• elegendő szabadságot ad neki, hogy ne az legyen a nő élete főműve, hogy volt egy pöpec háztartása, és felnevelte a gyerekeket. (Félreértés ne essék: ezek is mind fontosak! Csak nem biztos, hogy szellemi értelemben is kihívások.)

Miért kerget ilyen álmokat egy nő? 

Egyrészt azért, mert mint fentebb zárójelben megjegyeztem, a háztartásvezetés és különösen, amíg a gyerekek kicsik, a gyereknevelés sem különösebb szellemi kihívás. (Próbált már egy férfi egy egész nap szórakoztatni egy beszélni még nem tudó totyogót? Az ellátásáról akkor még nem is beszéltem. Meg arról, hogy mellette a háztartást is vinni kellene.)

Másrészt azért, a magyar háztartások döntő többsége a magyar kereseti viszonyok mellett még mindig kétkeresős. Tehát ahhoz, hogy egy család – anyagi értelemben – fejlődni tudjon, a nőnek is dolgoznia kell. Ugyanúgy, mint a férfinak. (Legfeljebb nem biztos, hogy ugyanannyit keres, meg ugyanannyit tud előrelépni a ranglétrán. De ez egy másik kérdés.)

A nő estére ugyanúgy fáradt az egész napos melótól, mint a férfi – még akkor is, ha a férfi általában többet túlórázik. Csakhogy… A statisztikák szerint a nők többet húznak le a háztartásban és a gyerekneveléssel a munkanap végén, mint amennyit egy férfi átlagosan túlórázik a munkahelyén + foglalkozik a háztartással. Vagyis még mindig fennáll az aránytalanság.

Több férfi érve, hogy “a munka az, amiért pénzt adnak – márpedig a házimunkáért senki sem fog fizetni”. Tévedés. Van, aki ebből él, hogy mások helyett elvégzi a házimunkát. Ő a bejárónő, takarítónő, házvezetőnő – ki hogyan nevezi. Ezzel azonban még csak a takarítás, és esetleg a mosás, vasalás van letudva. A család még nem evett, nincs bevásárolva, a gyerekekkel (és a kutyával) még senki nem foglalkozott. Nincsenek megvéve az ajándékok karácsonyra, nincs, aki elvigye a gyerekeket a fogorvoshoz, vagy balettra. Van rá vásárlási asszisztens, meg gyerektaxi, meg bébiszitter. Lehet rendelni kaját. Ki lehet számolni, hogy ezekért mennyit fizetsz. Biztosan többet, mint amennyit hosszú távon a nő fogyaszt.

És akkor még csak az anyagi részt vettük figyelembe! Hol van még az érzelmi hátország? Nincs az a pszichológus, aki ezt pótolni tudná! Márpedig ez idő, figyelem – amit nem mindig egyszerű kipréselnie magából még a nőnek sem a nap végén. (A férfinak sem, de ő “megteheti”, hogy azt mondja, mindenki hagyja békén, ő nyugalomra vágyik.)

Mire vágyik a férfi? 

Na, ez is egy érdekes pont, hallgattassék meg a másik fél is!

Röviden: arra, hogy minden rendben legyen.

Hosszabban: arra, hogy a háttérben minden rendben legyen. Egyfajta biztonságra. (Tárgyi téren – háztartás -, illetve érzelmi téren is.) Állandóságra. Ami megnyugtató.

Ezek nem nagy és egyáltalán nem földtől elrugaszkodott vágyak a férfi részéről sem. Valahol a nő is erre vágyik. Mégis félremegy a dolog.

Pedig csak annyi kellene, hogy kicsit szinkronizálja a két fél az igényeit.

A nő “visszaadhatja” a férfinak a férfiasságát is meghatározó szerep egy részét. (Hogy melyiket és mennyit, ez megállapodás kérdése.)

A férfi pedig nem úgy tekint a házimunkára, hogy az női dolog, hanem úgy, hogy ez az a munka, amit azért végeznek el mindketten, hogy a család működőképes legyen és maradjon. Nem női munka van. Munka van.

És kevés férfiasabb fogalmat ismerek, mint a munka. 

Egy szóval a lényeg: beszélgessetek! Állapodjatok meg! Aztán csináljátok! Tökmindegy, mit mondanak mások. Ez a Ti életetek, éljétek úgy, ahogyan Nektek a legjobb, legszebb, legpraktikusabb!

Csók & csoki! 

🙂 Csilla 🙂 

Photo by Crewon Unsplash