Az állatok igazi jóbarátok lehetnek. Erre sokszor sajnos már csak akkor döbbenünk rá, ha már elveszítettük őket. Nem titkolom: a cikkem az ihlette, hogy a héten veszítette el a családunk imádott, szeleburdi kutyánkat. Mindig is szerettük, és csak reméljük, hogy ezt ős is érezte. Nem gyerek helyett tartottuk, soha nem járt bent a lakásban, nemhogy velünk aludt volna. De imádtuk. Mert jót tett nekünk és velünk.

In memoriam Alex

Állatok vesznek körül minket itthon. Pontosabban szólva tegnaptól már csak egy állat, a nyuszink, Mazsola. Mert tegnap elment a hőn szeretett kutyusunk, a labrador Alex.

Nem, a kutyám itt csak alszik. Ezerrel. Amíg én ugyanilyen intenzitással dolgoztam a teraszon. Ő éles kontrasztként hangosan horkolt. És ezt nem lehetett nem szeretni.

Nem dicshimnuszt akarok írni a mi kutyánkról, mert az nem sok mindenkit érdekelhet. Azt viszont coachként mindenképpen szeretném megosztani a világgal, hogy miért jó, ha van állatod. Kutyád, macskád, papagájod, teknősöd, mindegy. De ha igazán gondjukat viseled és törődsz velük, olyasmit kaphatsz tőlük, amit egy embertől, akármilyen bensőséges a viszonyotok, nem biztos.

A minden feltétel nélküli szeretetet.

Az állatok olyat adnak, hogy a fal adja a másikat

Amikor állatod lesz, jó, ha olyat választasz fajra és fajtára tekintettel,

• amelynek a habitusával Te is elbírsz – ha nem vagy egy nagy természetjáró, vagy futó, vagy sétálni sem szeretsz, akkor ne válassz például örökmozgó vizslát
• amelynek a habitusa illik Hozzád – nem mindenki szereti, ha egy macska örökké az ölébe, vagy netán a billenytűzetére mászik…
• amelyet képes vagy ellátni – vannak például olyan kutyafajták, amelyek híresen “kényesek”, pontosabban speciális igényűek, mint például a francia bulldog. Ha nincs ínyedre a napi bőrredő- és mancsápolás, akor ne ilyen fajtát válassz, még akkor sem, ha ez mostanában divat. (Erről egy kedves vállalkozói ügyfelem, a mybulldogshop.hutulajdonosa, Magyari Bernadett könyvet tudna írni.)
• amelynek tartása belefér a költségvetésedbe – igen, az állatok kiadásokkal járnak. Évente oltatni kell őket, etetni, akár speciális étrendet tartani, ha beteg, gyógyíttatni, fekhelyet készíteni/venni nekik stb. Ha ezt nem tudod vállalni, akkor ne tarts állatot! Ha nem az igényeinek megfelelően tartod az állatodat, az a fennálló törvények szerint akár állatkínzásnak is minősülhet!
• amelynek ismered az igényeit, és be is tudsz rendezkedni ezek kielégítésére – az állatok bizonyos fajtái vannak annyira speciális igényűek, mint egy kisbaba. És ahogyan egy kisbaba, egy ilyen állat is képes totálisan felborítani az életedet. Ha már emlegettem a vizslát: ha nem tudod naponta legalább kétszer jó alaposan elfárasztani egy-egy séta alkalmával, akkor otthon fogja szétszedni a kertet/lakást. Vagyis a napirendedet úgy kell alakítanod, hogy a napi két, jó hosszú és kimerítő séta beleférjen.

Szóval ha mindent összeveszünk, lehet, hogy állatot tartani nem egyszerű ügy. Nemcsak anyagi, hanem idő- és érzelmi áldozatba is kerül.

De nagyon megéri.

Mert nemcsak a feltétel nélküli szeretetet kapod meg tőlük.

Hanem vidámságot. Jókedvet. Jó kondit (ha vele sétálsz, futsz). Élményeket. Akár a családdal közösen is, mert sokszor az állatok lesznek egy-egy családi esemény középpontjai.

Szép emlékeket.

Ezért éri meg állatot tartani. Még akkor is, ha rettenetesen fáj, ha elveszíted őket.

Mert emlékszel arra, ahogyan megnevettettek az idétlenkedéseikkel. A szeleburdiságukkal. A jókedvükkel. A ragaszkodásukkal. A figyelmükkel. Hogy érzik, ha rossz a kedved – és vigasztalni próbálnak. Hogy csak úgy odabújnak.

Képzeld el, mindezt egy fárasztó, stresszes nap után!

Megnevettetnek, átmozgatnak, Hozzád bújnak – csupa-csupa természetes stresszoldó! (Nem véletlen, hogy az állatok egyre több helyen bukkannak fel terápiás helyzetben is.)

Mit adnak valójában az állatok? Saját példánk Alex-szel

Csak a saját nevemben tudok beszélni. De azt nagyon, mert azt átéltem. Annyira, hogy még most is kavarognak bennem az érzelmek.

Pont azt beszélgettük kiscsaládunk tagjaival, hogy mindnyájunknak megvannak a saját élményei, emlékei Alex-ről, Alex-szel. Mindenkinek más – de egyik sem rossz emlék.

Egyszerűen a kutyánk nem tudott rosszat csinálni – ezért a gyászba nem keverednek olyan emlékek, amelyek miatt egy körömfeketényit is ambivalensen érezhetnénk magunkat. Szó szerint csak a szépre emlékezünk – mert nincs más, csak szép.

Tegnap este gyűjtöttük össze a képeket és videókat róla, hogy egy helyen meglegyenek. Összegyűlt a család, és sztroiztunk – na és persze rengeteget nevettünk.

Ez ugyan furcsán hangozhat, de igen, nevettünk. Próbáld meg nevetés nélkül megállni, ahogy a neki szügyig érő hóban ficánkol, aztán fellöki a lányomat a kamerával, mert nem bír megállni időben a hóban… Vagy azt, ahogyan megkergeti a fűnyírót. Ahogyan a patak, de még egy pocsolya mellett sem lehetett vele úgy elmenni, hogy bele ne feküdjön, mert ő vízi kutya, és akkor is az, ha a Föld utolsó csepp vizét találja meg. Ahogy a labdát próbálja a szájába venni, és addig küzd, amíg a labda már nem is labda, de ő elégedett, mert legyőzte a gömbformát. Ahogyan sétálni megy a fiammal a faluban, és minden kerítés mögül megugatja a töbi a kutya, ő azonban kaján nyelvlógatással a fején peckesen, emelt fővel tovább sétál, mintha azt mondaná: “Mi van, balfékek, Ti miért nem jöttök?”

Vagy azt, ahogyan látja rajtam, hogy vacak egy napom volt, és jön, és ugrál, csahol, próbál elcsalni játszani, hogy felvidítson… Amikor pontosan tudom, hogy simit koldul, de nem azért, hogy neki jó legyen, hanem azért, hogy nekem legyen jobb a hangulatom. Hogy csak azért kezd el pörögni ezres fordulatszámmala  saját tengelye körül, hogy utána hangosan nevessek rajta, mert a nézésén meg a járásán is látszik, hogy elszédült és kótyagos – és ezt csak azért csinálta, hogy nekem jókedvem legyen.

Hát ezt adják nekünk valójában az állatok. Szép emléket, stresszoldást, megkönnyebbülést, feltétel nélküli szeretet, ragaszkodást.

És példát. Szeretetről, méltóságról, hűségről.

És ezért még akkor is megéri állatokkal körülvenni magunkat, ha tudjuk, hogy egyszer el kell engednünk őket.

Mert olyat adnak, hogy a fal adja a másikat. Olyat, amit embertől csak ritkán kaphatunk meg ennyire vegytisztán, egyszerűen és töményen.

Csók & csoki! 

🙂 Csilla 🙂