A legtöbben, ha azt a szót hallják, hogy hitel, minimum óvatossá, rosszabb esetben egyenesen bizalmatlanná válnak. És még mindig vannak, bár már jóval kevesebben, akik szerint a hitel arra való, hogy olyan életet élhessenek, amit egyébként nem lennének, és sokszor nem is képesek finanszírozni, fedezni. Mert megérdemlik. Bármelyik is legyen a Te fejedben, egyik sem egészséges bimbozó pénzügyi intelligenciád fejlődésére nézve. Itt az ideje a hitel fogalmát újragondolni.
Hitel – mi a baj vele?
Hitel. Nálad ez szitokszó, vagy megkönnyebbülést hozó kifejezés?
Hát, igen. Lehet, hogy ez fájdalmas, de attól még igaz: a legtöbben azért égették meg magukat a hitellel, mert nem tudtak róla eleget. Nem előzőleg tájékozódtak, hanem menet közben, mikor már megindult a hitelfelvétel, vagy a törlesztés. Nem szakembertől kértek tanácsot, hanem a szomszédtól, rokontól, a vele anyagilag ellenérdekelt banki ügyintézőtől, sőt olyat is hallottam, hogy valaki a hitel felvétele előtt minden információját a TV-reklámokból nyerte.
Ezzel azonban még csak a feltételeknél, a konkrét pénzügyi konstrukcióknál tartunk. Az én tapasztalatom ugyanis az, hogy a legtöbb hitelesnek még arról sem igazából volt fogalma, hogy pontosan mi a hitel, mi a lényege, és hogy igazából mire is való. Na, ezek azok a pontok, ahol a legtöbben már akkor elvéreztek, amikor még halvány segédgondolat sem volt a fejükben a hitelfelvétel.
A hitel nem ördögtől való – de jó lenne, ha tudnánk vele bánni. Te jól gondolkodsz a hitelről?
Hitel – mi is ez a pénzügyi intelligencia szemüvegén keresztül nézve?
Hát, ahogyan azt már mondtam, egy biztos: nem az ördög maga.
Mert itt követjük el az első hibát a hitel kapcsán (meg úgy általában a pénz kapcsán): meglehetősen erős érzelmeket kötünk hozzá. Nézd meg a felvezető szöveget, amit ennek a blogbejegyzésnek az elején olvastál, és ahol Magadra, pontosabban az érzéseidre ismertél! Óvatos vagy, netán bizalmatlan? Esetleg dühös? Vagy éppen megkönnyebbülést érzel a hitel szó hallatán? Bármelyik legyen is, vesztett ügyed van a hitellel, amíg érzések, és nem racionális megoldások jutnak eszedbe róla. Én személy szerint ezért is szeretem coachingon számoltatni az ügyfeleimet, mert a számok visznek talán a legközelebb az objektív valósághoz, és ezzel egy lehetőség szerint legjobb döntési helyzethez.
A másik vonal, ahol elesünk a legtöbben a hitel-fronton, az az, hogy nincs igazán fogalmunk arról, hogy mi is a hitel. Pontosan tudjuk, csak mégsem tudatosul.
A hitel más pénze.
Nem az enyém, mert nem is bevétel. (Legfeljebb átmenetileg.) Egy átmenő tétel, mert szinte azonnal el is költöm. És ezért akármit is vettem rajta, az sem az enyém – csak a költségei. (A fenntartásé is, meg a hitel törlesztéséé is.) Addig nem az enyém, amíg ki nem fizettem a banknak. A cuccost is – de a pénzt is.
Vagyis nemcsak azért a valamiért fizetek, amire egyébként nem volt pénzem, hanem a pénzért is, amin megvettem.
Hitel – mire jó a pénzügyi intelligencia szerint?
Arra, hogy
átmeneti pénzzavart
hidaljunk át vele.
Ez rögvest sok mindent jelent:
- a vágyott cucc vételárából minimum 70-75% kell, hogy legyen az önrész – különben nem pénzzavarban vagy, hanem álomvilágban. Még akkor is illik legalább a vételár felét önerőből finanszírozni, ha ingatlant veszel. Ekkor lehetsz ugyanis valóban biztos afelől, hogy ha mégis viszik a fejed fölül a lakást, talán még fedezetet is fog nyújtani a tartozásaidra az értéke. (A lakás, ház, kocsi, vagy bármi más ugyanis abban a pillanatban használtnak minősül, és elkezd veszíteni az értékéből, mihelyst beleültél, és elkezdted használni. Igaz, a különféle felújítások még akár dobhatnak is az értékén, ezek költségeit azonban a legritkább esetben tudod elismertetni teljes áron a vételárban.)
- átmeneti kell, hogy legyen az életedben a törlesztés ideje is. Milyen átmeneti pénzzavar az, amelyikre aktív életed szinte teljes hosszában dolgozol? Mert a 25-30-35 éves futamidejű hitelek garantáltan nem átmenetiek. Sőt sok esetben az ilyen hosszútávú törlesztések konzerválják a tartós pénzzavart.
- átmeneti pénzzavar nem veszélyeztetheti a mindennapi megélhetésedet – vagyis a törlesztő részlet nem lehet több a havi jövedelmed 20-25, nagyon maximum 30%-ánál. Mindez persze csak akkor igaz, ha a mindennapi megélhetésbe már beleszámoltad a hitelből megvásárolandó cuccos fenntartásának költségeit is. Tehát a jövedelmednek nemcsak a törlesztőt kell tudni elbírnia, hanem az emelkedett költségeket is. (Nagyobb autónál a több üzemanyagot, biztosítást, adót, szervízköltséget, nagyobb ingatlannál a nagyobb rezsit, biztosítást, helyi adót, karbantartási költségeket, esetleg bővítést, átalakítást is.)
Hitel – most már tiszta?
Azt már tudod, mi mindent kell még, vagy éppen másképp figyelembe venned, ha hitelt akarsz felvenni. Ha azonban így nem kedvez a matek a vásárlásnak, akkor mit lehet tenni?
- takarékoskodj! – az önrészt amúgy is ki kellene valahogyan gazdálkodnod, úgyhogy muszáj, hogy félretegyél. Ha most azt mondod, hogy nincs miből, akkor megnyugtatlak: nem volt még olyan ügyfelem, akinek ne tudtunk volna félre tenni az akármilyen kicsi jövedelméből. Pedig volt már köztük kisnyugdíjas is.
- vezess költségvetést! – ezt sem úszhatod meg. Különösen nem akkor, amikor takarékodsz, és akkor, amikor törlesztesz. A törlesztés időszaka pénzügyileg elég sérülékeny időtartam, ilyenkor jobb észnél lenni. Erre pedig kiválóan alkalmas a költségvetés, amelyben előre megtervezheted a költési kereteidet, átcsoportosíthatsz, lefaraghatsz, de akár azt is megtervezheted, hogy mikorra kell majd extra bevételhez jutnod (és addigra ki is találhatod, hogy hogyan és miből lesz ez meg).
- növeld a bevételeidet! – ezt, mondjuk, hitel nélkül is megteheted, hiszen azért veszel fel hitelt, mert a bevételeid nem nyújtanak fedezetet az igényeidre. Vagyis ez így is, úgy is szükségszerű. Bevételt növelni nemcsak úgy lehet, hogy inadszakadtából dolgozol, még többet. Gondolkodj el, hogyan tudnál egyszeri, alkalmi, vagy éppen rendszeres jövedelemhez jutni. Mid van, mihez értesz, milyen lehetőségeid vannak helyben, de akár online is?
- kérd szakértő tanácsát! – nem a szomszédét, nem a banki ügyintézőét. Pénzügyi szakértőét. Léteznek független pénzügyi tanácsadók is, tőlük kérj szakvéleményt.
Csók & csoki!
🙂 Csilla 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: