Önbizalom dolgában hogy állsz? Ha úgy érzed, lehetne jobb is a helyzet, akkor vendégszerzőnk, Jakab Gyöngyi nőismereti tréner, life coach, a Nőtudat.hu oldal tulajdonosa éppen Neked írta a cikkét.

Önbizalom – hiánycikk vagy túl sok van belőle? 

Az Y generációs fiatal felnőttek, a 80-tól születettek. Nem gondolom róluk, hogy látványosan önbizalomhiánnyal küszködnének, mint például, mi az X generáció, 62 – esei, de megvan a maguk baja, nekik is…

Felpörgött életvitelükkel, magabiztos kiállásukkal és határozottan hedonista elveikkel, igenis akarnak valamit. Pénzt, párkapcsolatot, boldogságot. Ja, és függetlenséget is, de mivel az önfenntartással is jár, hááát sokan választják inkább a mamahotelt, annak minden kényelmével, és felhősségével. Már aki, megteheti…

Mert függni meg ki szeret? Az már a kényszer, de ez másik lap.

fotó: Jakab Gyöngyi

A krach talán ott üt be, amikor az élet egyébként tipikus helyzetei követik egymást sorra. A párkapcsolatban élés, a gyerek születése, a megváltozott szerepek és a gyökeresen más életvitel.

A férfiak egy része, felköti a gatyát, és tepernek a kis, kezdődő családjaik megélhetéséért és persze a fogyasztói kívánalmak kielégítéséért. A másik részük, pedig „jól” elvan a virtuális világban. Azért ez sem éppen a jól levésről szól, ha megvakargatnánk, bőven találnánk önbizalomhiánytól kezdve a félelmekig, az anyja pici fiától való leválásig sok mindent. Nehéz az elindulás, és ha erre még valamelyik szülő rádob egy lapáttal, nincs az a vágyott kép, ami kirobbantaná a fiatalt a jól bevált komfortból.

Ismerünk olyan szülői típust, akik nem is akarják a leválást, mert azt ők presztízs veszteségnek élnék meg. Az anya abbéli félelmében, hogy ő már nem lesz fontos, a markában tarthatja még jó ideig a pici fiát vagy lányát. A mérgező szülők hatása, a fiatalok ilyen irányú függése, vagy éppen az ettől való menekülésük, újabb kibontani való témák.

És mi van az Y-nők önbizalmával? 

Tegyük nagyító alá az Y generációs nőket. Talán itt nehezedik először az az önbizalomhiánnyal jól megrakott életputtony, amely jó darabig ki is tart, hacsak nem jön be a képbe, valamilyen önismereti, önfejlesztő túra. Ami akár még egy multis munkahely mellett is megfér még, de egy kismama életében aligha elképzelhető.

Mert nemcsak hogy új szerepei lesznek, társ, feleség, anya, meny és anyuka lánya meg már felnőtt nő, hanem az ezeknek való megfelelés, a tanulás sem megy egyik napról a másikra. És bőven túllép a nap 24 óráján…

Lehet az elején még a menekülés, a kitörés, a kiskapuk keresése is bejátszik, mint átmeneti megoldás a szabadságukat féltők számára. Aztán jön „dac” korszak, miért éppen vele történik mindez, és tényleg normális jelenség- e, mármint ez a nagy kötöttség és/vagy kiborulás? Sokan szárny levágásként élik meg, és az elfojtott indulatok szőnyeg alá söprése, mint tudjuk, időzített bomba.

A zökkenőmentes szerep betanuláshoz pedig sokat adhatna a szeretetteli kapcsolat a családokban, a jó kommunikáció, a ki- és megbeszélés, ami a mai világban pedig kiváltság.

Ha a nő beszélni is szeretne erről, a férfi sokszor nem érti ezt, minek erről „annyit” beszélni? Kinek mennyi az annyi, vagy a semmi? …

Az ő családjaikban is ez volt, ezt a mintát hozza… Hogyan is lehetne másképpen most, és miért? Na, de azért, az ezen való agyalást sem viszi túlzásba a férfinép.

S marad a barátnő, szerencsés esetben az édesanya, vagy akárki, akinél értő fülekre találhat a kibeszélő.

Mert, nekünk nőknek, sokunknak, beszélni kell a problémáinkról. Férfit nem hallottunk még az önbizalomhiányról panaszkodni, éppen egy sör mellett a haverjának…

S a nő hétköznapjai is megváltoznak, Ő totálisan megszűnik, jön a gyerek és huss, beszippant. Az állandó hajszolása a dolgoknak, hogy utolérje magát, a gyerekkel, a konyhával, és még ezer elintéznivalóval, mert ugye ő van otthon, ő intéz mindent lassan, kimerítő és kilátástalanul véget nem érő.

Elveszett, nincs biztonság érzete. Ha ekkor nem kap elég és megfelelő támogatást, pozitív visszajelzést, nah akkor fuldoklik és az önbizalomhiány totálisan leteríti. Mert mit is ér ő?

A dolgokhoz való viszonyulás is totálisan megváltozhat, ebben a nagy felfordult világban. Mivel önmagát elveszti, így feledésbe merülnek, vagy csak visszavágyott emlékképként idéződhetnek fel azok a jó és sikeresnek mondható történetek, amik már a múltban vannak és a mához már csöppet sem tudnak elég erőt nyújtani.

Ugródeszka helyett, pofon csap az önbizalom hiányos múlt.

Új, előrevivő minták még nincsenek, vagy legalábbis sokan ezt hiszik. Ciki elismerni, hogy annak a másik anyának a gyereke normálisabb, vagy Ő legalább tud mit kezdeni egy konfliktus helyezettel…

És itt van a dolgok paradoxonja, amikor azt hisszük, minden jól van, ahogy csináljuk, de közben vágyjuk a változást, de az fájdalmas és persze fáradtságos… meg aztán, kinek van erre ideje?

Ahogy nagymama nevelte anyát, az egy egészen más világ volt, mint ahogyan a mai kismama kanalazza össze a világhálóról, hogy mit is kell csinálni, ha fogzik a gyerek, vagy hisztizik. Sok a megmondó, és egyáltalán nem mindegy kinek hiszünk, kit fogadunk el.

Megingásra és a bizonytalanság érzésére van elég ok és indok.

S mint az elveszett ember, a női rész is a sutban, kinek is volna erre energiája? És jönnek a társsal való problémák, az elhidegülés, de legalábbis a tüskék begyűjtése. Szerencse, vagy nem, hogy az indulatos hangokat a virtuális világ letompítja. A kütyü nem pofázik vissza, és látszólagos nyugalmi felhő települ a kiscsalád feje fölé…

Mivel mi, mind a tökéletességre játszunk, miért is ne akarnánk a legjobb anyák lenni elsősorban, de szeretnivaló társak, jó menyek és még anyunak is meg kéne felelni, ha csak nem mi adjuk neki is az erőt, a klimaxos időszakát elviselni. Szóval nyom, nyom a teher… és már el sem hisszük, hogy mi mit is érünk.

Az önmagunkban való hit hiánya pedig, egyenesen az önbizalomhiány melegágya.

Önbizalom – innen szép a győzelem! 

fotó: Jakab Gyöngyi

És innen szép nyerni! Elő a kurázsit, s bontom ki mások meglévő szárnyait is, Az önbizalom G(y) c. könyvemben.

• Ahol, ha a tabukat a saját fejünkben is szépen sorra ledöntögetjük, ha nyíltan merünk beszélni a problémáinkról. Ehhez nem árt igénybe venni azt a közlési stílust, amivel nem a másikat vádoljuk, vagy címkézzük föl, hanem un. „én-közléssel”, csak magunkról, a saját érzéseinkről beszélünk, akkor bízhatunk abban, hogy talán el is jut a másikhoz, s az megérti… Nem bántjuk őt, csak is és kizárólag a saját monológunk ez.
• Ahol merünk csavarni a régi, de már egyáltalán nem segítő szokásokon, hangokon … Akár lecseréljük egy újra, ami másnak vagy másnál bevált. Igen, képezzük magunkat, és nem a hagyományok szerint nevelünk, élünk a párkapcsolatukban és keresünk hivatást magunknak.
• Ahol bocsánatos bűn, ha a felnőtt létünkben is vannak példaképeink, ha tudatosítjuk, hogy pl. az unokahúgomtól „szedtem össze” a szép nő mintáját, és nem az anyukámtól. Ez egyáltalán nem ciki, az ember megválogatja a barátait, példaképeit, és afelé húz általában, ahol valami jót kap, ahol fejlődni tud, egészségesen. Ha a családodból hozod a mintákat, persze, az rendben van, de nem mindegyikünknek adatott ez meg, és ez nem a mi hibánk. Nem kell haragot táplálni emiatt, de jó tisztában lenni ezekkel a dolgokkal. És máris itt vagyunk újra és újra a jó öreg önismeretünknél, ami a biztos alap. Mert, hogy önmagunkkal éljük az életünket ez már biztos, miért is ne önmagunkkal kezdjünk akkor, nem igaz?

Egy megy egy ember, soha nem kettő, s főként, ha az egyik egy jó nagy adag szociális vénával ellátott, így könnyebb a terhektől való megszabadulás.

Mi lenne, ha? kérdés is, sokat segíthet… Mi lenne, ha az önbizalomhiányunk helyét, ami van és felüti a fejét a legóvatlanabb pillanatban is, megtöltenénk csupa pozitív és életerőt adó gondolatokkal?
Ugyanúgy, mint amikor egy régi, rossz dologról akarunk leszokni, nem elég kikukázni, hanem rögtön érdemes behelyettesíteni egy új dologgal, rászokni valamire újra, ami kitölti a régi helyét. Így nagyobb eséllyel sikerülhet a váltás.

Az önismereti út során, borításra kerül az életputtony, amit cipelsz, s bizony az életterhek között megbújó kis gyémántocskáidat, neked is hatékony kiválogatni. Emlékezz Csipkerózsára, ahogy elvégezte a dolgát, a hamuból kiválogatta a szemeket, ott termett a királyfi, és elhozta a kincset érő topánkát.

Kívánom nőtársak, hogy az elrejtett szárnyaitokat rántsátok elő és fényezzétek, mert az a tiétek és azzal tudtok repülni, amitek van!

És főleg ne aggódjatok, mert önbizalom mától kapható! 😉

Ér irigykedni, másolni és egészségesen önző lenni! A nehéz időszakaink túlélő technikái ezek. Amúgy meg higgyük el, hogy a mi kis kék madárkánk ott bújik meg a saját konyhánkban, csak legyen rá szemünk, fülünk és akarjunk tenni önmagunkért, ha egy könyvvel, hát azzal. Tudatosítani a magunk történeteit, inspirálódni és aztán cselekedni, ez már nem a túlélés gomb, hanem a beindító.

A hit, hogy képes vagy és elindulsz, már az úton boldog pillanatokat hozhat és az ilyen pillanatok sorozata teheti boldoggá az egész életedet.

Hidd el, és válts az önbizalomputtonyra!

Jakab Gyöngyi

Nőismereti tréner,

Az önbizalom G(y) pontja c. könyv írója