A boldogság az vajon mi?

Ahogy Csilla cikkét olvastam a boldogságról, bőszen bólogattam. Közben pedig feltolult bennem egy csomó olyan szó (már megint ez a fránya nyelvészkedés, ez a baj az íróemberekkel), amelyek akkor jönnek elő, amikor a boldogság a téma – és rendszerint tovább növelik az ezzel kapcsolatos zűrzavart. Megpróbálom összeszedni, mivel is szoktuk rendszeresen összekeverni a boldogságot – persze távolról sem szeretném valamiféle guruként kihirdetni, hogy mi boldogság és mi nem az, ez szigorúan csak az én nézőpontom, afféle filozofálás (a dolognak erről a részéről is írok majd a cikkben). Nyugodtan tegyétek hozzá a sajátotokat, akár itt a kommentek között, akár a Facebookon.

Fotó: pixabay.com

 A boldogság és a tökéletesség

A legtöbben ezt a két dolgot hajlamosak összekeverni, és váltig állítják, hogy azért nem boldogok, mert még nincs minden a helyén az életükben. Például épp nincs párkapcsolatuk, vagy nem szeretik a munkájukat, esetleg van rajtuk 5-10 kiló. „Majd akkor leszek boldog, ha….” – mondják. Pedig az a nagy bánatos helyzet, hogy a tökéletes élet elég ritka, mindig vannak olyan problémák, ügyek, amit még meg kell oldani, el kell intézni, a legtutibb párkapcsolatban is vannak hullámvölgyek, és az álommelónak is vannak olyan részfeladatai, amit legszívesebben a főnököd orra alá vágnál, hogy intézze el ő maga, ha annyira akarja. Vagyis ha azt támasztod a boldogság feltételéül, hogy minden pöpecül a helyén legyen, akkor jó eséllyel elpazarolsz egy csomó olyan napot, amikor ugyan semmi nincs a helyén, mégis akár nyugodtan jól is érezhetnéd magad benne. Be kell vallanom, hogy én is hajlamos vagyok a maximalizmusra, de egyre inkább megtanulom, hogy igyekezzek a mai nap boldogságával és megoldandóival foglalkozni. És ha teszek azért, hogy egy-két ügyben felderengjen valami megoldásféle, az akár már önmagában is ok lehet a boldogságra, legalább egy kicsire.

A boldogság és az elégedettség

Rokonok, de szerintem mégsem ugyanaz a kettő. Persze van, hogy az elégedettség adja a boldogságot: elégedettség azzal, ami már megvan, a jól végzett munkával, a kreatív feladatokkal, a szeretetteli légkörrel, a kellemes otthonnal. Ám nyugodtan lehet akkor is boldognak lenni, ha épp nem vagyok teljesen elégedett. Nem ok a boldogtalanságra (napláne az önutálatra), hogy van egy kis (vagy akár nagyobb) felesleg a testemen, de nem is kell a boldogság kedvéért magamra erőltetni, hogy én márpedig elégedett vagyok vele – ha erőltetni kell, akkor ott már különben is a legtöbbször valami gond van. Nyugodtan, és akár boldogan lehet együtt élni a nem tökéletes testtel (munkával, pénzügyi helyzettel), és közben őszintén elismerni, hogy ez azért bizony javításra szorul, mert nem ad okot az elégedettségre – és persze tenni is azért, hogy a helyzet előrefelé mozduljon.

Egy kávé néha maga a boldogság (Fotó: pixabay.com)

A boldogság és az állandóság

A boldogságot sokszor keverjük össze a permanens, idült heppinesszel. Vagyis az boldog, aki állandóan, folyamatosan ebben az állapotban leledzik. Pedig azt gondolom, hogy ez egy elég dinamikusan változó dolog. Vannak pillanatok, amikor majd kiugrunk a bőrünkből: mondjuk mert épp szerelembe estünk, és az álompasi is szerelmet vallott. Vagy előléptettek, és jól megemelték a fizetésünket. Vagy olyan munkát végzünk, ami elrepít abba a bizonyos flow-ba, amitől nem érzékeljük az időt és a teret magunk körül. Ezek a dolgok azonban viszonylag rövid ideig tartanak. A mindennapi boldogságot sokszor azok a dolgok adják, amelyekről Csilla is írt: a forró kakaó, a meleg szoba, a kutyasimogatás. És vannak olyan időszakok is, amikor nem tudunk boldogok lenni: ahogy a boldogsághoz, ehhez sem kellenek nagy dolgok, elég, ha pár napig szürke az idő és folyamatosan esik. Ilyenkor – legalábbis én úgy tapasztaltam – nem érdemes erőltetni a dolgot, egyszerűbb elfogadni, hogy ez egy rosszabb nap. Ilyen is van.

A boldogság és az apró örömök

És itt jön a dolognak egy másik olvasata is. Azt gondolom, hogy vannak az életünkben a boldogító, apró örömök (forró csoki, kutyasimi, virágillat, arcpakolás), és vannak a nagyobb lélegzetű dolgok (pl. párkapcsolat, munka, anyagiak, baráti és rokoni kapcsolatok, stb.), amelyeket szintén igyekszünk rendben tudni. Persze, ahogy fentebb is írtam, nem lehet minden tökéletes, de azért mégiscsak mindannyian arrafelé igyekszünk, hogy körülbelül komfortosan érezzük magunkat az életünkben. És egyik sem lehet meg a másik nélkül. Ha csak az apróságokra figyelünk, miközben eltakarjuk a szemünket, és hagyjuk a nagy dolgokat szétesni, akkor teremtünk magunknak egy illúziót, ami idővel óhatatlanul széthullik. (Erről egyszer már írtam valamivel hosszabban a Zöldsaláta blogon.) Ha viszont csak a nagy dolgokra koncentrálunk, és a kicsiket teljesen figyelmen kívül hagyjuk, akkor nem adjuk meg magunknak a lehetőséget arra, hogy minden nap valamivel jobban érezzük magunkat, és elbliccelünk egy fontos energiaforrást. Ezek a látszólagos apróságok ugyanis energiát adnak, mint a kávé: ha jobban érezzük magunkat a bőrünkben tőlük, akkor sokkal több erőnk lesz ahhoz, hogy felálljunk, és nekilássunk lépésenként rendbe rakni a nagy ügyeket.

Néha tanulhatnánk a kutyáktól (fotó: pixabay.com)

A boldogság és a beletörődés

Ez is gyakori zsákutca: ha valamiből nagyon nem akaródzik kilépni, akkor szokott elhangzani a „tulajdonképpen boldog vagyok” mantra. Bonyolítja a helyzetet, hogy ilyenkor gyakran még meg is vagyunk győződve róla, hogy ez igaz (csak ne piszkálna odabent az a kis keserűség, de hát azzal nem kell törődni): talán épp nem annyira vacak a helyzet, hogy hanyatt-homlok meneküljünk, némileg tartunk is tőle, hogy ha kiugrunk, akkor még rosszabb viszonyok közé kerülünk, ezért üldögélünk a langyos szószban, aztán majd csak lesz valami. Azt hiszem, ilyenkor – amellett, hogy bevállalod a magaddal szembeni kíméletlen őszinteséget, és kimondod végre, hogy ez így nem jó – érdemes a zsigeri megérzésekre hallgatni – ha ők azt mondják, hogy menj, akkor indulj. Ha pedig azt mondják, hogy inkább kis lépésekben próbálj javítani a helyzeten, akkor próbálkozz ezzel. Mindenki maga tudja, mi az a pont, ahol már nem számít, hogy otthonos a langyos szósz, egyszer csak fel kell állni, és elindulni valamerre.

A boldogság és a nagy, univerzális igazságok

A boldogságban épp az a bonyolult, hogy mindenki meg akarja magyarázni, mi az. Én is erre teszek itt most kísérletet, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindenkinek ugyanezt kell, hogy jelentse. Mindenki mástól boldog, máshol tart, máshogyan rakja össze a képet, más szemszögből nézi az életet. A boldogság (mint olyan 😀 ) nem valami mindenkire ráhúzható, univerzális, one-size-fits-all gatya, inkább valami nagyon is személyes dolog. Afféle mozaik, amit mi rakunk össze különféle kisebb és nagyobb, megfogható és megfoghatatlan építőkövekből – mégpedig szigorúan a saját ízlésünk szerint, elég sokszor kiváltva akár mások értetlenségét, sőt, akár előítéletét is.

Fotó: pixabay.com

A boldogság és a cél

Tökéletesen egyetértek Csillával abban, hogy a boldogságot nem lehet célként megélni. Ha elérted, akkor mi lesz? Permanens, szünet nélküli rózsaszín csillámpor a következő évtizedekben? Hát, ez sajnos nem ilyen egyszerű. A boldogság az én olvasatomban nem egyetlen nagy cél, sokkal inkább az út, amin végigmegyünk a céljaink felé tartva. És az a képesség, hogy merjük megünnepelni, ha valami örömet okoz – legyen az akár egy forró csoki, akár valami nagyobb horderejű dolog. Vagy ahogy a bölcs Gandalf mondja A Gyűrűk Urában: „a mi dolgunk eldönteni, hogy mit kezdjünk az idővel, ami megadatik nekünk.” Akár még jól is érezhetjük magunkat benne. Csak most, csak itt, csak magunknak.

Csók & csoki: Judit