Legutóbb az egyik diszkontlánc karácsonyi reklámja kavarta meg az állóvizet a női karácsonyi dilihenger témájában. A pár perces videóklip nemcsak látványvilágában, hanem szövegében is rákontráz arra a sztereotípiára, miszerint a karácsony “női feladat” – de nincs ez így jól, imígyen a reklám. Igaz, szerintem nem hord olyan nőt a hátán a Föld, aki éppen a Mikulásra vagy a Jézuskára rágott volna be azért, mert karácsonykor – talán az egy faállításon kívül – minden feladat rá marad, de tény az is, hogy egyre több családban változik a hagyomány: már korántsem biztos, hogy minden pasi mindent ráhagy a párjára.

Ott, ahol viszont még mindig ez van, mit tehet a nő, hogy a karácsony végre ünnep legyen, és ne egy komplett hadművelet kipipálandó feladatok tömegével? 

Meg kell-e őrülni a karácsonytól? 

Kétlem. És én nem is vagyok erre hajlandó. 

Pedig már én is három hete egyfolytában sikálok, pakolok, készülök, adventi sütit sütök, stb. (És mellette dolgozom meg tanulok is.) Nem mondom, hogy nem fáradok el nap végére, de semmi olyan nem történik, amit egy rendes éjszakai alvással ne lehetne kiheverni. 

Mert rájöttem valamire pár éve: nem biztos, hogy jól csinálom. 

Ha ugyanis a készülődést csak elintézendő feladatoknak látom, akkor sohasem ott vagyok, ahol és amit éppen csinálok, hanem valahol előrébb az időben. Tele van a fejem újabb feladatok jelentette gondokkal, gondolatokkal, pedig még azzal sem végeztem, amit éppen csinálok. 

És ez fárasztó. 

Tudod, miért? Mert frusztráló. Mert csak arra koncentrálok ilyenkor, ami még NINCS készen. Ezért is tűnik olyan irdatlannak a feladathegy – akármennyit is intéztem már el belőle. Vagyis nemcsak fizikailag fáradok el ebben az egészben, hanem idegileg is. Mindezt pedig tartósan, heteken keresztül. Úgy, hogy ugyanez az időszak a leghúzósabb minden évben a munkában is. 

Mit lehet ez ellen tenni? 

Azt nem tudom, hogy Neked milyen túlélési tipped van karácsonyra, ezt Rád bízom. Én csak azt tudom, hogy én úgy döntöttem: NEM akarom túlélni a karácsonyt! 

Mindfulness adventkor – karácsonyi dilihenger ellen

Szóval amit én gyakorlatból tanácsolni tudok: ne túlélni, hanem át- és megélni akard a karácsonyt! Adventestül, mindenestül. 

Nem, nem jövök olyan általánosságokkal, hogy engedd el a stresszt, meg ne görcsölj rá a karácsonyra. Ezzel épeszű ember úgysem tudna sok mindent kezdeni. 

Azt azonban mondom, hogy legyél ott! Mindenféleképpen. Ne csak testben, hanem lélekben, gondolatban, sőt az érzékeiddel is. 

Amiről most beszélek, az nem más, mint a manapság olyan divatos mindfulness, magyarítva tudatos jelenlét. Csak éppen nem bonolítjuk túl. 🙂 

Hogyan lehet gyakorolni a tudatos jelenlétet a karácsonyi készülődés kellős közepén? 

Például így: 

fotó: saját

Az első kép azt ábrázolja, ahogyan éppen kandírozott narancshéjat készítek, a második pedig a végeredményt mutatja. Ezeket a képeket kitettem a Facebookra is. Így nem kellett sokat várni arra a mondatra sem, hogy “Ez nekem túl macerás”.  Nos, lehet. Hogy nekem nem az volt, annak két oka van: 

• amíg a narancshéj csendben rotyogott, addig csinálhattam mást. (Hogy mit, arra később még mindfulnessileg visszatérünk.) 
• amíg készítettem a finomságot, addig OTT VOLTAM. 

Na, ez utóbbit kicsit bővebben is kifejtem: 

• amikor vékonyra (ha úgy tetszik, julienne-re) vágtam a narancsok héját, addig nem azzal voltam elfoglalva fejben, hogy még fel kell töltenem a Google Drive-re Juditnak a Nő – mindenféleképpen jövő évi terveit (merthogy azok már megvannak, majd győzzetek csodálkozni 2017-ben! 🙂 ), hanem azzal, hogy milyen szép élénk színe van a narancshéjnak; kiélveztem, hogy milyen isteni az illata (igazi karácsonyillat ám!)
• amikor már a szirupban is megfőtt, és félre tettem hűlni, adtam magamnak öt percet, hogy megcsodáljam, ahogyan finoman gőzölög; majd meg is szagoltam, mert a meleg még intenzívebben kihozta a narancsillatot (még ma reggel is lehetett érezni!), éreztem a kihűlő főzet melegét; és egy kicsit bele is nyalakodtam a narancsízű szirupba – majd behunyt szemmel, méléy sóhajjal hagytam, hogy átjárjon a karácsony-feeling
• ma reggel, amikor leszűrtem a kihűlt szirupot, néztem az aranyló színű, sűrű, fényes masszát; beszívtam a karácsonykoncentrátum illatát; az ujjaim között a narancshéj puhaságát, amint szétterítettem a tepsiben
• és amikor készen lett, az illatos kandírozott narancshéjdarabok félig puha, félig kemény állagát, a remekbe szabott illatát, a tökéletes színét mind lehetett élvezni. 

Ez lehet, hogy álpozitívnak tűnhet, de ha egyszer kipróbálod, rájössz, hogy nem az. Ha az érzékszerveid által közvetített érzékletekre koncentrálsz, és arra, hogy ezek milyen kellemesek, akkor minimum négy dolgot érhetsz el: 

• nem mész el olyan apróságok mellett, amelyek pedig élvezetessé tehetik a napodat, örömet okozhatnak, elégedetté tehetnek – és mi lenne ez más, mint maga a boldogság, csak éppen apró cseppekben? 
• ott vagy, ahol éppen testileg is jársz – nem kalandozik ezerfelé az agyad, éppen nem sül ki egy másodpercen belül kábé ezer neuronod, nem terheled az eszed – és ez néha nagyon pihentető tud lenni
• ha adsz Magadnak napközben néha 5 perc ilyen jelenlét-időt, az fel tud érni egy óra napközbeni alvással – felfrissülsz, az agyad is újra jobban pörög, Te meg feltöltődsz energiával
• nyugodtabb leszel – és ezt nemcsak én mondom (mellesleg tapasztalatból), hanem a Mindfulness Based Cognitive Therapy, vagyis a jelenlét alapú kognitív terápiában részt vevők tudoményos vizsgálata mutatta ki. Nem véletlen, hogy ezt a módszert ugyanolyan eredményesen használják a depresszió kezelésében is, mint a gyógyszeres kezeléseket. 

Vagyis ha egy kicsit így merülsz el a környező világodban pár percre, akkor mindenkivel jót teszel. De legfőképpen Magaddal. 

Akár így is: 

fotó: saját

Mindfulness a munkában

Én speciel így dolgoztam tegnap este. Szép fények, illatgyertya, pot pourri, jó illatok… inspiráló volt, hidd el! 

És most ne mondd azt, hogy nekem könnyű így dolgozni, ezt melóhelyen nem lehet megcsinálni. Igaz, ehhez kell a főnök egyetértése is, de én is dolgoztam anno alkalmazottként, és mi a kollégákkal speciel nem zavartattuk magunkat. Meló közben karácsonyi kiadású teát ittunk, az asztal közepére pedig oda tettük a narancsot, mandarint, meg a kekszet is. És közben sokat nevettünk. 🙂 Beosztottuk, hogy ki mit hoz, és ezzel össze is raktuk a saját kis adventünket. Ez annál is inkább jó volt, mert egyébként baromi stresszes munkánk volt: autóipari beszállítók vevőkapcsolattartói voltunk. Aki dolgozott már ügyfélkezellésben és/vagy autóiparban, az tudja, hogy ez milyen stresszes. Szükségünk is volt arra, hogy ilyen hétköznapi módon kényeztessük magunkat. Viszont semmire sem mentünk volna vele, ha nem állunk meg két percre, hogy ki is élvezhessük a dolgot. 

Te hogyan élvezed ki azt, amit a pillanat kínál? Észre veszed egyáltalán? Vagy netán Te teremted meg Magadnak Magad körül? 

Áldott, békés adventet és jelenlétet kívánok! 

Csók & csoki! 

🙂 Csilla 🙂