Hazudunk. Reggel, délben, este. Egyfolytában. A hazugság az életünk elemi része. Most már tudod, hogy miért olyan búval bélelt, frusztrált szinte minden nő, de az Y-generációsak garantáltan. Hát kinek lenne kedve bárkinek őszintén és boldogan minden reggel a tükörbe nézni, amikor senkivel sem őszinte, még magával sem? Egy hazugnak ki nézne szívesen a szemébe akár csak a tükörben is? Vagy legfőképpen a tükörben…

Indulatos írás következik.

Te hányszor hazudsz naponta? 

Igen, sok hazugságunk van. Mivel a legtöbb ügyfelem nő, coachként az a tapasztalatom, hogy az a Judit által már sokszor emlegetett megfelelési kényszer olyan sok hazugságra vesz rá minket, hogy bizonyos esetekben szó szerint nem tudjuk elviselni magunkat. És ebben nemcsak a nyilvánvaló hazugságaink vannak benne.

Hanem az is, hogy néha megtagadjuk magunkat, csak hogy olyanok legyünk, ahogyan azt szerintünk elvárják tőlünk – vagy mi várjuk el magunktól.

Te hányszor hazudsz naponta – a világnak? 

Talán ezek a legnyilvánvalóbb hazugságaink. Nem kell messzire sem mennünk, elég, ha végignézünk egy tetszőleges Facebook-profilon. Ott szinte mindenkinek a legnagyobb gondja, hogy a gyerek megfázott. Különben nagyon jóban van a gyerekével, a párjával, tökéletes volt a nyaralásuk, éppen lefutották a félmaratont, és olyan ötfogásos ebédet rittyentenek, hogy Gordon Ramsay is sírva könyörög a receptért…

Ha rosszkedvünk van, ráfogjuk a hatefőre (leánykori nevén hétfő), és nem teregetjük ki a világ elé, hogy éppen összevesztünk a párunkkal. Lehet, hogy éppen sírva készítettük el a családnak a szuperfinom ebédet – mert mi éppen a nyúlkaját próbáljuk könnyek közt legyűrni, ha már a környezetünk szerint nagyobb lett a seggünk a kívánatosnál, ráadásul a párunk a sörhasa fölül csak annyit ereszt meg gúnyosan, hogy “Nem olyan nehéz lefogyni, csak kevesebb kalóriát kell bevinni, mint amennyit felhasználsz, ezt még a hülye is tudja!”… A képek tanúsága szerint odaadó anyukák vagyunk, akik éjt nappallá téve varrják a gyereknek a farsangi jelmezt, miközben kiadós lelkiismeretfurdalásunk van, mert ma is csak annyit sikerült beszélni a gyerekkel, hogy a jelmeze kék vagy zöld anyagból készüljön-e…

A coach (köz)beszól: 

Tudtad, hogy a statisztikák szerint egy átlag magyar szülő napi 7, azaz hét percet(!) beszélget a gyermekével? Vagyis annyit, hogy mi volt ma a suliban?, kész van-e a lecke?, meg

fotó: freedigitalphotos.net/Stuart Miles

talán annyit, hogy mikor jöttél haza?…

Hogy ez miért van? 

Az ügyfeleim eseteit figyelembe véve többszintű lehet a dolog, van akinél egyszemélyben is az: 

• mert olyan okos szólásokkal kondicionáltak minket a saját anyáink, mint pl. “Egy asszony köténye mindent eltakar”. Vagyis ami otthon történik, az a négy fal közé való, nem kötjük senkinek az orrára, és ha szar is van a palacsintában, egy nő akkor is mosolyog kifelé, ha a lelke szakad is bele. 
• mert a környezetünk ítélete sokkal inkább mérvadó abban a tekintetben, hogy kinek tartjuk magunkat, mint az, hogy valójában kik vagyunk – és az a borzasztó, hogy ennek nagyon sokan meg is akarunk felelni.
• mert nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, hogy van egyéniségünk – és ez hangozhat durván, de attól még igaz. És itt jön a másik fele a dolognak. 

Te hányszor hazudsz naponta – Magadnak? 

Hányszor festeted a hajad és sminkeled Magad azért, hogy ne látszódjon Rajtad az öregedés – pedig azt mondod, hogy azért, mert így tetszel Magadnak? Hányszor van lelkiismeretfurdalásod, mert nem megy Rád a tavalyi naci – pedig lehet, hogy még nőisesebb is vagy azzal a plusz egy-két kilóval? Hányszor teszel szemrehányást Magadnak azért, mert nem jutottál egyről a kettőre, még nem tartasz ott, ahol a gyerekkori barátnőd, és pláne nem az a hülye csaj, akit mindenki ajnároz, pedig neki minden csak az ölébe hullik? 

A coach (köz)beszól: 

Volt olyan ügyfelem, aki azon kapta magát, hogy minden áldott reggel mérlegre állt – és közben behúzta a hasát…

Hányszor nem veszed észre, hogy mi a jó Benned, és hányszor koncentrálsz arra, ami nincs meg Benned? 

Miért nem vagy képes szeretni Magad úgy, ahogyan vagy? 

Miért kell Magadról mást mutatni a világnak, de még Magadnak is csak azért, mert elfogadásra vágysz? 

Miért nem lehet megmutatni, hogy én én vagyok, és nem egy műanyag nőideál? 

Hogy ne kelljen hazudnod senkinek – nézz bele a tükörbe! 

És lásd meg azt, aki visszanéz belőle! Ne csak azt, ami mások szerint, vagy a Te vélt vagy valós elvárásaid szerint hiányzik a képből. Kezdd azzal, hogy azt nézd, ami van – és barátkozz meg vele. De ha nem is tetszik, akkor is vedd tudomásul, hogy ez van – és innen lehet indulni! Ne most akarj másnak látszani, hanem érd el, hogy más legyél, változz, ha mindenképpen ennek érzed szükségét! 

De mindenképpen tudd, hogy mi lakik odabent. Mert az a Te erősséged. Mert a változás sosem egyszerű, ezért tudnod kell, hogy mire támaszkodhatsz, kire számíthatsz. Ki az, aki Benned lakik, és támogatja a változásodat. 

Mert ebben Te leszel saját magad legjobb partnere. Senki más. 

Csók & csoki! 

🙂 Csilla 🙂 

Fotó: freedigitalphotos.net/Stuart Miles