Nem tehetek róla, a szombati tehetségkutató műsor után az jutott eszembe, hogy fiatalságfétisben szenvedő világunkban mégiscsak vannak olyan esetek, amikor valakit csak azért küldenek haza, mert fiatal. Én meg nem értem, hogy miért.
Lényegében ezt mondta szombaton Nagy Lora Szonjának az egyik zsűritag. (Bocs, ő azt mondta, hogy “Menj haza, és legyél gyerek!”, de szerintem ez ugyanazt jelenti.) Tegyem hozzá, ez után a teljesítmény után:
Amiért én ezt nem értem:
elvileg ugyanazok a szabályok vonatkoznak minden versenyzőre – akár fiatal, akár idősebb. És nem tudok róla, hogy a szabályok között létezne olyan, hogy két versenyző kötül annak a javára kellene dönteni hasonló produkciók esetén, akik idősebbek. Vagyis elvileg nem lenne szabad, hogy bármi más is számítson, mint
a teljesítmény.
És csak úgy mellesleg jegyzem meg, ugyanez a kislány 10 évesen az élő show-ig is úgy versenyzett, hogy nála zömében idősebbekkel kellett összemérnie magát – érdekes módon akkor a zsűrit akkor nem zavarta a kislány életkora.
Vagyis az, amikor valakinek egyéb érve nem marad egy teljesítmény értékelése kapcsán, mint az, hogy “Gyerek vagy még, Neked lesz még ezer lehetőséged, ezeknek a felnőtteknek meg lehet, hogy csak ez az egy dobásuk van, hát hagyd meg nekik!”, az véleményem szerint nem értékelés, hanem
kifogás.
Az mindig könnyebben akad ugyanis, mint korrekt, megalapozott vélemény. (És itt a korrekt és megalapozott szavakon van a hangsúly.)
A kifogás egy veszélyes dolog.
A kifogás ugyanis egy felmentés. Felmentés a középszerűnek, netán a rossz színvonalúnak, rossz minőségűnek – éppen a kiválóval szemben.
Fotó: Nagy Lora Szonja Facebook-oldala
Nem, nem féltem az ilyen kifogásoktól Szonját. Nemcsak azért, mert addig, amíg eljutott az ötszörös(!) világbajnoki arany, egyszeres világbajnoki ezüst, és többszörös Európa-kupa győztes címekig, egészen biztosan érték csalódások, kudarcok is, vagyis megtanulta azt is elviselni, átlépni, abból “feltámadni”. Attól viszont féltem mindnyájunkat, hogy a középszert mentegető kifogások visszahúznak minket. Ha ez a norma, a követendő, hogy ez is elég, akkor gáz van. Ez a bajom nekem.
És még egy nagy bajom van. Ez a negédes gondoskodásba csomagolt álságosság. Miért akarja a zsűri megmenteni Szonját a tánctól, a versenyzéstől, amit csak úgy mellesleg imád? Nem, nem azért mondom ezt, mert Szonja ezt nyilatkozta. Hanem azért, mert a Magyar Látványtáncszövetség magyar bajnokságán láttam Szonját táncolni. Toronymagasan verte a mezőnyt, de nem ez volt a lényeg. Hanem az, hogy ez a kislány boldog volt a tánctéren. Ahogyan a férjem mondta, mikor mondtam neki, hogy látta már ő is Szonját versenyen. “Ja, tudom, ez az a kislány, akinek még a szeme is nevet, amikor táncol!”
Miért akarja a zsűri álságos érvekkel megmenteni Szonja boldog gyerekkorát, amikor Szonja gyerekkora így boldog??? Vagy csak van egy középszerű sztereotípia a zsűritagok fejében arról, hogy milyen lehet egy gyerek boldog gyerekkora, és mivel Szonja ennek nem felel meg, hát menjen haza játszani, mert olyan hihetetlen, hogy ez így is lehet neki boldogság?
Hát ez a lényegi indok. És ezzel nemcsak Szonja találja szembe magát.
Hanem minden pályakezdő is. Minden tanácsadó, vagy éppen coach munkakörben dolgozó, vagy mindenki, aki szakértője a területének. Nehezen hiszik el róla, hogy ért is ahhoz, amit csinál, csak mert fiatal. Mert hiányzik a tapasztalat.
De lehet, hogy van mögötte gyakorlás (mint pl. Szonjánál) – és lehet, hogy valaki már ilyen fiatalon is gyakorolt már annyit, mint más egész pályája során a nyugdíjig. Mert érdekli, mert a munkája a hobbija, hát csinálja, tanulja, gyakorolja, amikor csak tudja.
Lehet, hogy van mögötte saját szemlélet, kreatív gondolkodás. Ötletek akkor születnek, pláne nagy ötletek, ha nem köt gúzsba a napi rutin. Amikor még látjuk a fától az erdőt. Ezt is lehet tanulni, de egy érdeklődő, “tapasztalatlan” fiatal friss szemmel lehet, hogy azt is észreveszi, amit a rutinos öreg rókák már akkor sem, ha neonreklám villogna a vizsgált jelenség fölött.
Lehet, hogy van mögötte empátia. Ezért lehetséges, hogy sok fiatal, még nem túlzottan gyakorlott coach, pedagógus lehet olyan sikeres, hogy a tanítványaik, az ügyfeleik rajonganak értük. Mert más a gondolkodásuk, és ez lenyűgöző. Mert jól tudnak kérdezni, és ez manapság nem gyakori jelenség. Mert értő figyelmet tudnak adni másoknak, ami megint csak nem sokszor fordul elő mostanság.
Szóval nem biztos, hogy az idősebb kor minden esetben garancia arra, hogy megbízhatóbb, nagyobb tudású, jobb képességű valaki.
Szerintem Te is voltál fiatal 🙂 vagy még mindig az vagy. Veled is előfordult már, hogy a fiatalságod okán “hazaküldtek játszani”?
Írd meg a Te történetedet kommentben!
Csók & csoki!
🙂 Csilla 🙂