Nem tudom, ki emlékszik még a KFT együttes egyik nagy sikerére, a Bábu vagy című számra. Abban van egy ilyen sor: “Bábu vagy, úgy mozogsz, valaki irányít…” Anno ezt mindenki a fennálló rendszerrel szembeni ellenállásnak értékelte, Laár András saját bevallása szerint azonban a “Fenéket!”, ez csak úgy jött, és igazából egy párkapcsolatról szólt a dal. Később lepődtek meg ők is, hogy ennek hányféle rétege van. 

Ahogy elnézem most a világot, ennek a sornak most különös aktualitása van.

“Bábu vagy, úgy mozogsz, valaki irányít…”

Nemcsak a közelmúltbeli párizsi események kapcsán vetődött ez fel bennem. Bármilyen helyzetre igaz ez, ahol emberi kapcsolatokról van szó. 

A coach (köz)beszól: 

Ha innen nézed a dolgot, akkor még egy háború is valamilyen módon egy kapcsolat. Végsőkig elmérgesedett, rossz kapcsolat, de akkor is az. 

Kapcsolatok és a bábuk

Valamilyen elfuserált oknál fogva a kapcsolatainkat szeretjük úgy megélni, mint versenyhelyzetet. Mindegy, hogy ez párkapcsolat, szülő-gyerek kapcsolat, munkahelyi kapcsolat, vagy úgy általában valamilyen kapcsolat, viszonyulás egy-egy társadalmi csoporthoz, a lényeg, hogy 

valakinek igaza kell, hogy legyen. 

Ergo valakinek meg nincs. Ezért sokan úgy élik meg a kapcsolatukat, hogy neki kell, hogy igaza legyen, le kell győznie a másikat. 

A nagy győzni akarásban pedig jönnek a kisebb-nagyobb hatalmi játszmák. Amit viszont csak akkor lehet meglépni, ha a másik alávetett helyzetben van. Alávetett helyzetben pedig akkor lesz, ha fél. És lehet, hogy ezt még csak észre sem veszi…

Honnan tudhatod, hogy félsz egy kapcsolatban a másiktól? 

Hát pl. akkor, amikor nem mersz a társaddal őszintén beszélni. Mert félsz attól, hogy majd jól lehurrog, hogy veszekszik Veled, netán valamilyen módon meg is büntet. (Ha megvonja Tőled a figyelmét, nem szól Hozzád, gyakorlatilag levegőnek, az is büntetés. És remélem, érzed, hogy ilyenkor úgy viselkedik Veled, mint a szigorú szülő – vagyis Téged kisgyereknek tekint. Klasszikus hatalmi helyzet, ahol ilyenkor – kétséged ne legyen felőle – Téged tekintenek alávetettnek.) 

Mondok egy példát:

nem mersz a másik előtt őszintén beszélni arról, hogy vettél Magadnak egy új ruhát, mert attól tartasz, hogy a párod csak jól ledorongol, hogy megint kifolyik a pénz a kezedből.

Ilyenkor mit teszel? 

A./ lapítasz, és bízol benne, hogy nem jön rá a párod

B./ rendszeresíted a módszert, hogy lecsípsz egy kicsit a konyhapénzből, és a párod által luxus- vagy hobbikiadásnak minősített költéseidet ebből fedezed

C./ nagy pironkodva bevallod, hogy ruhát vettél, de az árát illetően már mismásolsz, és kevesebbet mondasz a ténylegesnél

D./ olyan bevételi forrás, netán kölcsön után nézel, amit eltitkolsz a párod előtt, és abból fedezed ezeket a kiadásaidat – persze nem túl gyakran, mert a végén még feltűnne neki a nagy költekezés

A pénzügyi coach (köz)beszól: 

Teljesen mindegy, melyik választ adod, mert mindegyik a pénzügyi megcsalásnak, vagy másnéven pénzügyi hűtlenségnek a legbiztosabb jele.

Egy esetben mész bele mégiscsak a veszekedésbe, a nyílt konfrontációba: ha a párod valami olyanba tenyerel bele a hatalmi játszája során, ami a legmélyebb hiteidet, értékeidet, és ezzel a személyes integritásodat támadja. (Vagy legalábbis Te annak érzed.) 

Ilyenkor is félsz, hiszen úgy érzed megtámadtak. Ez a fajta félelem azonban agresszív védekező reakciók képében nyilvánulnak meg többnyire: visszakiabálsz, netán még kígyót-békát is. 

A coach (köz)beszól: 

Nézz szét egy közösségi oldalon, vagy a nagyobb portálok kommentelői között! Különösen a politika kapcsán hamar elszabadulnak az indulatok, és ez nem véletlen. A politika valamikor vélemény és vilgánézet volt, no meg az érvelés és a logika terepe. Ma már sokkal inkább hiteké. A hitről meg tudni kell, hogy az önazonosságunk fontos része. Vagyis ha valaki nem ért egyet a mi hitünkkel, akkor azt a saját személyünk elleni támadásként értékeljük, és ennek megfelelően is reagálunk. Ennek eredménye az az állapot, hogy a virtuális térben lényegében egy újfajta polgárháború zajlik: már nincs véleményünk, hanem hitünk van, tehát ha más nem azt hiszi, amit mi, akkor az hülye, és csak mi vagyunk helikopter. 

A rémisztő az, hogy ha valaki még meg is próbál véleményt közölni, és vitára bocsátani, most már reflexből azt is hitként értékeljük, és ha nem egyezik a miénkkel, akkor támadunk. És emiatt már szakadtak meg gyerekkori barátságok, családi kapcsolatok. Hm. 

Az is elképzelhető, hogy most Te vonod meg a figyelmedet a másiktól, átnézel rajta, hogy most ő érezze magát a véleménye, nézőpontja miatt egy senkinek. 

A legvégső esetben pedig akár tettlegességig is fajulhat a dolog. 

Amiért a félelem veszélyes…

…az az a körülmény, hogy baromi könnyen manipulálhatóak vagyunk a félelmeink által. 

Miért? 

Mert a félelem annyira ősi érzelmünk, hogy még az ún. hüllőagyunkban, vagyis az agynak azon a részén “lakik”, amely még emberré válásunk előtt alakult ki a törzsfejlődésünk során. (Amygdalának hívják az agynak ezen részét, és sok minden más mellett az alapvető, ezért legerősebb érzelmeket szabályozza, mint pl. a düh és a félelem. Emiatt tréfás kedvű tudósok Amygdala tábornoknak is szokták hívni. Hm, biztos britek voltak…) Vagyis ha sikerül kiváltani belőlünk az alapvető félelmet, akkor ott leszakad a roló, mert a félelem minden józan észt felülír: képtelenek vagyunk logikusan gondolkodni, és képletesen elönti az agyunkat a vér. Erősen hajlamosak leszünk agresszív reakciókra: dühösek leszünk, és valamilyen formában bántjuk a másikat. 

Ha valaki ismeri ezt a hihetetlenül ősi nyomógombot, akkor elég csak ezt nyomogatnia, máris előhívja belőlünk a félelmet. 

A félelem azonban magában még kevés lenne. A félelem mellett bekapcsol ugyanis bennünk a biztonságra törekvés programja is. Ennek lényege a túlélés. Bírjuk ki, szorítsuk össze a fogunkat, védekezzünk!

Ha egyszer félünk valamitől, akkor az lesz a lényeg, hogy biztonságban tudjuk magunkat a félelmünk tárgyától. Ha a párunk lekicsinylő megjegyzésétől félünk, akkor ez ellen a lapítással védekezünk. Ha nem tud semmiről, akkor biztonságban vagyunk a haragjától. 

Ha a terroristáktól félünk, akkor persze mindenkitől biztonságban akarjuk tudni magunkat és a családunbkat, aki csak egy kicsit is emlékeztethet rájuk. 

És itt a lényeg: ki kapcsolja be bennünk azt a gombot, hogy félnünk kell, veszélyben vagyunk, és ki az, akitől félnünk kell? 

A félelemben tartott ember irányítható. 

És ez nemcsak a politikában igaz. A párkapcsolatban is. Ha a magam (testi, anyagi, érzelmi) biztonságát féltem, vagy a gyermekeimét, akkor bizony hajlamos leszek úgy táncolni, ahogyan a partnerem fütyül. 

A félelem függő helyzetbe hoz. Bekerít. Erősebben, mint bármilyen szögesdrót-kerítés vagy betonfal. És csak azt fogom látni, ami ezen a kerítésen, a félelmeim betonfalán belül van. Semmi mást. És lehet, hogy azt hiszem, hogy én hozom a döntéseket, de a döntésnél csak azokat a lehetőségeket veszem ám ilyenkor számba, amit a falon belül látok. Az meg meglehetősen korlátozott számú lehetőség. 

Tedd fel a kérdést: 

ki irányítja az életed? 

Ha szeretnéd a kezedbe venni az irányítást, de még nem tudod, hogyan, akkor tudod, hogy hol találsz minket. 🙂 (Juditot itt, engem meg itt.) 

Csók & csoki, no meg girl power! 

🙂 Csilla 🙂 

Fotó: hyena reality/freedigitalphotos.net