Nő - mindenféleképpen

Társkeresés gyerekkel – Gyászold el a kapcsolatodat és higgy magadban

Ahogyan azt megígértük, nemcsak Judit és Csilla lesznek a beszélgetőtársaid a kávé-csoki-süti háromszögben, hanem hívunk más “szaknőket” is társalogni. Ők azok a nők, akik saját szakterületükön már bizonyítottak, akik nemcsak csevegni tudnak, hanem ha kell, segíteni is. Az első ilyen közös kávézásunkra a Nő – mindenféleképpen virtuális cukrászdájában Petrus Mártit, az Elvált, magabiztos nő blog gazdáját hívtuk meg, aki egy, az elvált nők életének újrakezdésében sarkalatos témával nyit: társkeresés gyerekkel. 

 

Nem is tudom, ki kell-e a címet fejtenem? Hiszen benne van minden ahhoz, hogy elindulj úton.

Gyászolj, és higgy magadban.

Ennyi a recept a kezdetekhez.

 

Társkeresés gyerekkel - újrakezdés

Na jó, persze nem ennyire egyszerű, tudom.

A gyász, nagyon fontos. A legfontosabb az újrakezdéshez.

Sajnos, vagy sem, senki sem ússza meg ezt a folyamatot, még akkor sem, ha már régóta tudod, hogy el kell válnotok.

Hiába készülsz rá, amint szétköltöztök, elindul a gyász és vele együtt egy hihetetlen érzelmi hullámvasút.

Az első három hónap igazán becsapós is tud lenni. Ugyanis az első időkben annyira sok a teendő, intézni való, az új élet kihívása, hogy nincs időd magadra figyelni, és felszállni a hullámvasútra.

Ha van apás hétvége, akkor is tuti, hogy ezer programod van, és további teendők a lakásban, otthonodban, munkádban.

De ne örülj előre, Kedvesem.

Amint telik az idő eljön, hogy elkezd a lelked szenvedni. Hogy egyszer, egyszer beléd hasít a hiány, az összetört élet romhalmazának képe, beléd ég a szeretet hiány, és az a felemésztő érzés, hogy az egész életed tönkre ment, és a korábbi célok, álmok elvesztek.

És hidd el, ennek meg kell történnie. Fentrengened kell a földön sírva, hányingerrel küzdve, mert érezned kell, hogy fáj. Fáj, mert vége egy életnek.

Elmúlt, nincs tovább.

Az ismeretlenbe tartasz, ami egyben a bizonytalanság is, és nincs mese, nincs világ elől való elbújás, mert ott vannak gyermekeid, akikért felelősséget vállaltál.

Rád zuhan pár hónap múlva ez az óriás tömeg, és ekkor indul meg a gyász folyamata, ami kb. egy évig tart.

 

Mit tehetsz, hogyan segíthetsz magadon úgy, hogy azzal egyúttal talpra is állj?

 

  1. Merd belátni a hibáid!

Fogalmazd meg magadnak, hogy melyek azok a hibák, amiket elkövettél házasságod során. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy fele-fele arányban vagytok felelősek a házasságotok tönkre menésében. Legyél őszinte magaddal, csak így érdemes.

  1. Tanulj a hibáidból!

Próbáld meg azt, hogy a hibáidat el kezded feladatként kezelni. Mit csinálhatnál másként legközelebb? Mi volt az a pont, amin mindenféleképpen változtatnod kell, mert akár a mindennapjaidra is rányomja a bélyegét? Kezd el ezeket megváltoztatni, és pozitív irányba fordítani.

  1. Szedd össze, mennyi mindent megtettél a házasságotokért!

Ez azért fontos, hogy tudatában legyél, mert akkor látod azt, hogy igen is, képes vagy a harcra, és tudod, hogy mire vagy képes. Minden apró lépést, mozzanatot, amit azért tettél, hogy működjön a kapcsolatotok, írj le. Ezzel segítesz magadon is.

  1. Írd össze a pozitív tulajdonságaid!

Kezdd el összeírni a pozitív tulajdonságaid. Legalább első körben tízet írj le egy lapra. Utána bővítsd tovább a listát. Kell a lelkednek a visszaigazolás, hogy igenis, jó és értékes ember vagy. Így meg is látod!

  1. Nézz körül, mi mindenre lehetsz büszke!

Ülj le egy percre a konyhádban. Robogjon át a tekinteted rajta, és figyeld meg, hogy milyen sok mindened van. Légy büszke magadra, hogy egyedül is képes vagy egy olyan életet fenntartani, amiben nem is egyedül vagy, hanem gyermekeiddel. Legyél igazán büszke magadra! Mert lehetsz is!

 

Amennyiben ezt a pár alaplépést megteszed, akkor látni fogod, hogy attól, hogy most véget ért a házasságod, és egyedül maradtál, nincs semmi veszve.

Egy csodálatos, erős NŐ vagy, aki kezében tartja az életét.

Következő részben el kezdjük közösen a tényleges felkészülést a társkeresésre.

Hálás vagyok, hogy ezen a csodálatos úton foghatom kezed!

Kalandra fel.

Amíg újra találkozunk, higgy magadban!

 

Petrus Márta - Nő - mindenféleképpen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ölellek:

Márti

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!