Nő - mindenféleképpen

Pénzügyek kicsiben – 3. rész

A pénzügyek kicsiben ugyanolyan alapelvek szerint működnek, mint nagyban – tehát semmi okod nincsen rá, hogy ne célok mentén bánj vele, ne készíts tervet még a kevés pénzedhez is (mert csakis tervvel lesz belőle több), ne próbálj beosztással élni csak azért, mert Szerinted a kevésen nincs mit beosztani (pedig éppen azért kéne beosztani, hogy több legyen belőle), ne takaríts meg belőle (most ne gyere a hogyannal, később majd arról is lesz szó). Szóval éppen a kevés pénz az oka, hogy erre mind szükség van. Később meg a sok (több) pénz lesz az oka. Tehát itt az ideje, hogy begyakorold a nagyon kevésen, hogyan fogsz bánni majd a sokkal. 

 

 

Pénzügyek kicsiben – harmadik lecke

 

A terv szerint oszd be a pénzed!

 

Tervet nem azért csinál senki, mert éppen nem tudta mivel agyonütni a temérdek szabadidejét. Hanem azért, hogy legyen egy szamárvezetője, amihez tartani tudja magát. Legalább nagyrészt.

 

A terv nincs kőbe vésve

 

Nem is lehet. Én még olyan tervet nem láttam, amit 100%-ban sikerült volna végrehajtani. (Ilyen a szocializmusban is csak papíron létezett. Igaz, a papír sok mindent elbírt, pl. a 200%-os tervteljesítést is… Kérdezd meg erről a szocialista brigádok munkamorálján edződött rokonságodat! Azzal együtt, hogy az emberek már akkoriban is tényleg dolgoztak, mindenki teli szájból fog röhögni a 150-200%-os tervteljesítésekre emlékezve. Próbáld ki!)

 

Valami úgyis mindig közbejön, olyan nincs, hogy minden úgy alakul, ahogyan mi elterveztük. A terv mindig feltételez egy bizonyos környezetet, bizonyos adottságokat, körülményeket, amelyek esetén pont úgy valósul meg, ahogy le van írva. Ha azonban pontosan tudnánk, hogy minden úgy alakul, olyan lesz a környezet, olyanok lesznek a körülmények, adottságok, akkor vagy mi lennénk a Jóisten, vagy lenne egy kristálygömbünk. Mivel egyik sem áll fenn, a terv nem is fog pont úgy megvalósulni, ahogyan elgondoltuk. (Legyen ez az első tanulság arról, hogy milyenek a pénzügyek kicsiben.)

 

A terv ugyanis nem arra való, hogy tökéletesen leképezze a várható valóságot.

Hanem arra, hogy ne tévesszük szem elől a célt. Ha valami változik, akkor a terven még lehet változtatni. Ha sok minden nem változik, akkor a tervet nagyobb részt végre is lehet hajtani. Akármelyik is történik, az biztos, hogy egy értelme van az egésznek: a terv közelebb visz a cél megvalósításához.

 

A pénzügyi coach (köz)beszól:

 

Na, ez az a pont, ahol a legtöbben fordítva ülnek a lovon. A Pénzügyek kicsiben posztsorozatot két hozzászólás indította el: az egyik kifejezetten azt kérte, hogy írjam le, hogy milyenek a pénzügyek kicsiben, azaz hogyan lehet kevés pénzzel, meglehetősen kevés havi bevétellel indulva is befektetővé válni; a másik azt írta, hogy a kevés pénzt akármilyen tervvel sem lehet beosztani, nemhogy befektetni belőle, úgyhogy menjek a fenébe azzal, hogy tervezzenek a kisfizetésűek. 

Akkor fordítsuk meg a dolgot: ha a kisfizetésűek nem készítenek semmilyen tervet arra, hogy kiszabaduljanak a jelenlegi helyzetükből, akkor mi marad? A pénzügyek kicsiben. Vagyis a jelenlegi állapot. Esélyük sem lesz szabadulni. Miért is lenne? Van valamilyen elképzelésük arról, hogy mihez kezdjenek, mit használjanak ki, kit csináljanak másképp, mikor, kivel és hogyan? Ha nincs, akkor ugyanúgy nem fogja tudni beosztani a kis pénzt, mint eddig. 

Úgyhogy a kispénzűek is kezdjenek el igenis nagy(ob)ban gondolkodni, és foglalkozzanak azzal, hogy milyenek a pénzügyek kicsiben… (Mint már mondtam: ugyanolyanok alapelveiben, mint a pénzügyek nagyban... 😀 ) 

 

Ha már szamárvezetőként használod a tervet, akkor van esélyed. Mert van elképzelésed a megvalósításról. Ezért is ajánlott erősen, hogy ha már egyszer vesződött a terv elkészítésével, akkor érjen is valamit az egész, tartsa magát hozzá.

 

Ez két okból nem lesz egyszerű:

 

  1. mint már említettem, nincs az a terv, amelyik tökéletesen valósulna meg, mert valami mindig megváltozik menet közben – de ez nem baj, létezik az ember agyában is az újratervezés funkció, nemcsak a GPS-ben (ezt hívják alkalmazkodó képességnek)
  2. ha tényleg mélyről indulsz, akkor a terv azt is jelenti, hogy rengeteg szokásodon kell majd változtatnod. Márpedig a szokások átalakítása sosem egyszerű ügy. Legalább egy hónapot adj Magadnak, de lehet, hogy több is kell neki, mert valahányszor előjön a régi reflex, a három hét-egy hónap időtartamot újra kell kezdened számolni.

 

Vagyis a terv szerinti haladásban sohasem az a nehéz, hogy elhatározd Magad, hanem hogy a meglévő, de a terv betartásában akadályozó szokásaidat elhagyd. A pénzügyek kicsiben arról is szól, hogy begyakorold azokat a szokásaidat, amelyek később a jólétedet fogják biztosítani.

 

Szóval a tervhez a lehetőségek szerint ragaszkodj, és csináld úgy, hogy megvalósuljon, ami benne van. Az első egy-két hónap gáz lesz, de utána helyre rázódsz. Te is és a terved is. Aztán a pénzügyi helyzeted is.

 

Pénzügyek kicsiben - többre vágyóknak

fotó: pixabay.com

Pénzügyek kicsiben – negyedik lecke

 

Takaríts meg!

 

Ez lesz az a pont, amely látványosan meg fogja változtatni az életed. Nem hazudok. És ennek is megvan a jó oka.

 

A pénzügyi coach (köz)beszól:

 

Nem a megtakarítások mértéke lesz a lényeges ugyanis, hanem a ténye. Még ha változó is a havi bevételeid összege, és nem tudsz ugyanannyit félretenni minden hónapban, akkor sem az lesz a fő szempont, hogy mennyi az annyi, hanem attól fogsz megnyugvást és nem kevés büszkeséget érezni (no meg azt, hogy végre dolgozol a megoldáson és látod az alagút végét), hogy csinálod. Hogy megtetted. Hogy félretetted a pénzt, amennyit akkor éppen tudtál.

A megtakarítás ugyanis megintcsak a szokásokról szól. Ha megszokod, hogy minden bevételedből félreteszel, akkor egy idő után ez már automatikusan fog menni. Szaknyelven ezt hívják megtakarítási hajlandóságnak, pedig nem is a hajlandóságról szól, hanem a csinálásról, cselekvésről…

 

Ha megtakarítasz, onnantól tudsz olyan, most még sci-fi kategóriába illő szavakat is rendszeresen használni, sőt a tervedbe beépíteni, mint tartalék, pénzügyi életcélok, befektetés, stb.

 

Most, hogy indulásként néhány dolgot rendbe tettünk fejben, a jövő héten azt is megmutatom, hogy konkrétan hogyan tudsz ennek nekifogni. Jön a gyakorlati megvalósítás. Pénzügyek kicsiben, megvalósítás nagyban. 😀 

 

Tetszik? Oszd meg! Tiltakozol? Akkor küldj egy kommentet! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös a saját pénzügyeid iránt!!!

 

Csók & csoki! 

🙂 Csilla 🙂 

 

foto: pixabay.com/stevebp

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!