Nő - mindenféleképpen

Kell-e még a házasság a XXI. században?

Holnap Valentin-nap, ma startol a Házasság hete. Az Y-generációból pedig számosan (nem mindenki, de azért elég sokan ahhoz, hogy lehessen vele jelenség szintjén is foglalkozni) azért érzik magukat boldogtalannak, mert nincs stabil párkapcsolatuk. A statisztikák pedig még rá is tesznek egy lapáttal: ha csak a számokat nézzük, úgy tűnik, könnyebben hordunk ki lábon egy kétoldali tüdőgyulladást, mint egy normális, hosszú távú kapcsolatot. Sőt statisztikailag is mérhetően egyre kevesebben nyilatkoznak úgy, hogy valaha is házasodni akarnának. Csupa egymásnak ellentmondó tény. Vagy mégsem?
 
 

 

Mi a házasság lényege? 

 
Ha most csípőből rávágod, hogy a szerelem, akkor nem tévedsz nagyot. Maximum csak úgy 30-40 évet.
 
 
A (jó) házasságnak valóban kell, hogy legyen érzelmi alapja. Stabil érzelmi alapja. Ez éppen arra szolgál, hogy lehetőleg minél hosszabb ideig, de legalábbis az utódok önállóan is életképessé tett egyedeit fel tudjuk nevelni. Vagyis a szerelem nem más, mint az evolúció biokémiai játéka velünk.
 
 
Erre a biokémiára persze rátesznek még a pszichológiai reflexeink is egy lapáttal. Mindazzal, ami szinte már belénk idegződött, hogy miért szép a szerelem: a ragaszkodás, az érzelmi kötődés, a kiegyensúlyozott és biztos háttér érzés, stb. szintén arra szolgál, hogy hosszú távon működjön a vonzalom.
 
 
És igazából ezek a pszichés programjaink azok, amik érzelmi szinten biztosíthatják azt, hogy ne csak pár hónapig maradjunk együtt. És ez az, amiért ma már közhelyszerű a mondat:
 

dolgoznunk kell azon, hogy a szerelem működjön.

 
A biokémia az, amitől leszáll az agyunkra a lila köd. Ez bolygatja meg a hormonokat, ettől érezzük azt, hogy egy pillanatot sem vagyunk képesek meglenni a másik nélkül.
 
 
A pszichés programok pedig azok, amelyek biztosítják, hogy kitartsunk a másik mellett – akkor is, ha már a lila köd felszállt, és már látjuk a kedvesünk egyik-másik kevésbé szimpatikus vonását is.
 
 
Vagyis a házasság, vagy bármely más formaban létező tartós párkapcsolat lényege a pszichés hatások erősítése. Ez pedig melót jelent. Sokat, sokáig, sokfélét. De ettől érezzük azt, hogy még mindig szeretjük a másikat.
 
 
Ja, meg attól, hogy a másik is ugyanezt a melót elvégzi értünk. Vagyis a kölcsönösségtől.
 
 

fotó_ pisaba.com/Takmeomeo

 
 

Mi a házasság másik lényege?

 
Merthogy egy házasságot, vagy tartós párkapcsolatot nemcsak a biokémia és a pszichológiai programok tartanak ám össze.
 
 
Hanem a saját jól felfogott érdekünk is.
 
 
Ezek részben szintén pszichés hatásokon alapulnak, de van már benne szociológiai, társadalmi és gazdasági együttható is.
 
 
A házasság abszolút lényege – az utódok felnevelése. Már a biokémiai és pszichés hókuszpókusz is ezért van, hogy addig együttmaradjunk, amíg a gyerek felnő. Erre tesz rá még néhány más szempont is:
 
 
1. Az ember társas lény – szintén evolúciós örökség, hogy bár néha jólesik a magány, tartósan nem erre vagyunk beremdezkedve. Egyszerűen azért, mert a legtöbben félünk az egyedülléttől.
 
 
Miért? Mert amikor ezek a pszichés reflexek kialakultak, akkor ez garantálta az emberi faj fennmaradását. Közösségben kellett élnünk, mert úgy biztonságosabb volt. Ezért alakult ki az érzelmi biztonságra törekvés is bennünk, hogy akarjunk kötődni másokhoz, nehogy egyedül maradjunk, mert akkor erősen csökkent az életben maradás esélye.
 
 
2. Az ember és a hagyományok – ha már nem maradtunk egyedül, akkor nemcsak két fős kisközösségek, hanem egész társadalmak is kialakulhattak. A társadalom pedig minden korban minden tagját arra buzdította, hogy tartsa fenn magát. Minden társadalomnak csak addig van jövője, amíg gyerekek születnek és nőnek fel. Gyerekek meg akkor születnek és nőnek fel, ha vannak párok, akik produkálják őket és gondoskodnak róluk. Így alakultak ki azok a társadalmi hagyományok is, amelyek szerint házasságot kötünk. Hosszú távra.
 
 
3. Az ember és a gazdasági előnyök – ha valahol érvényes az “együtt többre megyünk” elve, akkor az a házasság. Évszázadokon át fontosabb is volt ez az elv egy házasságban, mint a szerelem. A vagyonok egyesítésével könnyebb volt az utódoknak jobb életet biztosítani.
 
Ha nem voltak nagyobb vagyonok, akkor a munkaerőt lehetett egyesíteni. Mindenki képességei szerint azzal járult hozzá a család gazdasági sikeréhez, amihez jobban értett. Így egy meglehetősen hatékonyan működő gazdasági közösséget alkotott a család. Ez az ún. haszonmaximalizálás elve, ami még ma is nagyon jól működővé képes tenni egy párkapcsolatot – hosszú távon is.
 
 
Ezek mind együttesen hatnak, hatottak, így egymásra erősítve komoly összetartó erővé váltak.
 

 

Miért nem működik ma a házasság?

 
Több oka is van annak.
 

Ok #1

 
Ami manapság sokszor tönkrevágja a házasságokat, az az, hogy gazdasági tekintetben nem a haszonmaximalizálás lett a párkapcsolatok fő elve. Hanem a közös fogyasztási élmény.
 
 
Ez azonban kicsit olyan, mintha annak alapján választanánk házastársat, hogy mindketten imádjuk a csokifagyit, vagy éppen egy bizonyos telefonmárkát. A fogyasztás ugyanis a legtöbb esetben ízlés- és divatvezérelt. Ha bármelyik változik, megszűnik az egyetlen összetartó kapocs, és már nem is értjük, hogyan voltunk képesek eddig meglenni a párunkkal…
 
 
Ugyanígy meglehetősen erősen változtak a társadalmi hagyományok a házasság kérdésében: szinglinek lenni ma már 30 felett sem szégyen, sőt volt időszak, amikor kifejezetten dicsőségnek számított (bár szerintem ez szintén egyfajta divattrend “fogyasztása” volt).
 

Ok #2

 
A másik fontos oka, hogy a házasság ma már közelsem olyan működőképes, hogy a házasság mint társadalmi intézmény is sokat veszített a jelentőségéből. Miért? A válások mindennapivá válása miatt.
 
 
Mielőtt bárki félreértene: a válásra sajnos szükség lehet. Nem kívánom senkitől, hogy egy olyan kapcsolatban maradjon, amit minden szempontból gúzsba köti, vagy netán bántalmazó. Csak azt akarom mondani, hogy amíg nem volt ennyire magától értető a válás, addig kétszer is meggondolta mindenki, hogy kivel ugrik bele egy házasságba. És lehet, hogy ez a fajta átgondoltság ma is segítene.
 

Ok #3 

 
És valahogy az érzelmi alapok sem mennek.
 
 
Nem, a jó öreg biokémia még mindig működik! Azzal nincsen semmi baj. Még a pszichés alapprogramjaink is megvannak.
 
 
Csak sokszor nagyon nehezünkre esik futtatni őket.
 
 
Miért? Mert félünk. 
 
 
Van, amitől még az egyedüllétnél is jobban rettegünk.
 

A kockázattól. 

 
Annak a kockázatától, hogy megsérülhetünk. Hogy kiszolgáltatjuk magunkat a másiknak, aki ezzel a bizalommal vissza is élhet. Hát hol van itt az érzelmi biztonság?
 
 
Ott, a kockázaton túl.
 
 
Hogy teljesen egyértelmű legyek:
 
 
az érzelmi biztonságnak ez a kockázatvállalás az ára. 
 
 
Azt már pénzügyi coachként is minden ügyfelemnek elmondtam, ha befektetésekről beszéltünk, hogy abszolút biztonságos befektetés nincs. Még egy bankbetétnek is van kockázata (elég, hogy ha néhány kisebb bank vagy takarékpénztár nem is olyan régi csődjére gondolunk, ahol a betétesek is csak a pénzük egy részét látták viszont, azt is csak az OBA-nak, az Országos Betétbiztosítási Alapnak hála). Ha nagy hozamot akarunk, akkor ezzel egyenes arányban nő a kockázat is – hiszen a nagy hozammal éppen ezt a kockázatvállalást fizetik meg a befektetőnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden kockázatot ész nélkül vállalnunk kell, ha anyagilag meg akarunk erősödni.
 
 
Hangozzék ez bármilyen furán is, ugyanez a kettősség működik az érzelmi befektetéseink terén is: a kockázatot vállalnunk kell. Ez a fajta kockázatvállalás, amelynek révén bizalmat, őszinteséget, személyességet és titkokat adok magamból a páromnak teszi lehetővé, hogy kötelék alakuljon ki kettőnk között. Ha azonban maradunk a pénzügyes analógiánál, akkor ennek a fajta kockázatvállalásnak megvan a hozama is: a kölcsönösség.
 
 
Ha a párodtól ugyanezt a figyelmet, bensőségességet, bizalmat, ragaszkodást, együttműködést kapod vissza, akkor lehetnek rossz napjaitok, döccenőitek, vagy akár méretes kátyuitok is, de meg fogjátok tudni oldani. Mert ilyenkor mindketten adtok a másiknak, és hajlandóak vagytok megdolgozni is azért, hogy ez hosszú távon is így maradjon.
 
 
Ha azonban túlságosan egyoldalúnak érzed ezt az érzelmi transzfert, akkor ne is csodálkozz rajta, hogy a kockázatvállalásod ellenére sincs hozam. Ekkor ugyan sérülünk, de vannak hasznaink is:
 
 
1. tanulunk – már ha nem süllyedünk bele a bánatot okozó múltunkba, hanem levonjuk a jövőre vonatkozó tanulságainkat
 
 
2. óvatosabbak leszünk – jobban meggondoljuk, mikortól vagyunk hajlandóak kockázatot vállalni (nem két hét után akarjuk összekötni az életünket, hanem időt adunk az ismerkedésre, összeszokásra, és csak utána döntünk összeköltözésről, élettársi kapcsolatrol, házasságról)
 

Mi a lényeg a házasság kapcsán? 

 
Az, hogy megéri. Hogy korántsem idejét múlt.
 
 
Csak meg kell tanulnunk, hogyan kell jól csinálni.
 
 
Csók & csoki, és boldog Valentin-napot!
 
🙂 Csilla 🙂 
 
 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Nem teljesen értem, mit mondasz, András.

    Azzal én is egyet értek, hogy minden párkapcsolat kezdete a lila ködös, naaaaagy szerelem. De szerintem szeretni is többféleképpen lehet. A lángoló, emésztő szerelem valóban inkább a kapcsolatok elejére jellemző, de ami utána marad, és csak gyanítom, hogy Te ezt nevezed elmélyülésnek, az is szerelem szerintem, nem pedig pusztán megszokáson alapuló ragaszkodás.

    Nem tudom, mire gondolsz, amikor azt írod: “Ritka az amikor a szerelem kölcsönössége házasságban realizálódik.” Szerintem egy sikeres, hosszú távon is működő házasságig el sem lehet jutni a szerelem nélkül, mert a szerelem nyit utat első lépcsőben annak a mély bizalomnak, amivel a másik előtt képes vagyok a legintimebb pillanataimat, megosztani vele a legbensőbb érzéseimet, gondolataimat. Ha ez kölcsönös, akkor érzem azt, hogy viszonozzák az érzelmeimet.

    Ezt csak azért merem mondani, mert a környezetemben mindenki, aki hosszú párkapcsolatban/házasságban él, kölcsönösségi alapon működteti a kapcsolatát. (Én is, lassan már 29 éve, amiből közel 26-ot házasságban töltöttünk el.)

  2. András Trényi says:

    A szerelemnek szerintem semmi köze a házassághoz.
    Annyi esetleg, ha elmélyül a kapcsolat akkor párkapcsolattá vagy házassággá alakul.
    Sok esetben a szerelem egyoldalúságát használják ki azok akik azt érzékelve képesek uralni a közös kapcsolatot.
    Ritka az amikor a szerelem kölcsönössége házasságban realizálódik.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!